Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.
1947-256 • Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság és a Román Népköztársaság között az állampolgárság egyes kérdéseinek szabályozása tárgyában Bukarestben, az 1949. évi február hó 10. napján kelt egyezmény becikkelyezéséről
236 256. szám. hó 30. napján is lakóhelyük volt, egészen csekély alakiságok mellett ennek az államnak állampolgáraivá válnak (1. cikk) ; azok a személyek pedig, akik lakóhelyüket feltehetően a háborús események következtében változtatták meg, azt az állampolgárságot tartják meg, amely őket 1940-ben megillette. Az általános rendezéssel járó automatizmus enyhítésére és az egyéni kívánságok tekintetbevételére a 3, és a 4. cikk rendelkezései nyújtanak lehetőséget. ' A 3. cikk rendelkezése értelmében az 1. és 2. cikk rendelkezései nem vonatkoznak azokra a személyekre,, 1. akik érvényes útlevél birtokában tartózkodnak a másik állam területén és 2. akik az 1945. évi április hó 4. napját követően egyéni kérelem alapján nyerték el a két állam egyikének állampolgárságát. így *nem nyernek elismerést a fasiszta időben szerzett állampolgárságok, viszont biztosíttatott mindazoknak jogi helyzete, akik a demokratikus kormánytól kaptak állampolgársági okmányt. A 4. cikk az állandó lakóhely tartamát illető törvényes feltétel elengedésével kedvezményes állampolgárságszerzési lehetőséget biztosít azoknak, akik nem annak az államnak területén laknak, amelynek az egyezmény értelmében állampolgárai. Az 5. cikk a kétes állampolgársági esetek kizárása és az idegenellenőrzés elősegítése érdekében mondja ki, hogy mindkét állam köteles útiokmánnyal ellátni azokat a személyeket, akik az állampolgársági kérdéseknek az egyezménnyel történt rendezése után is a másik állam területén élnek, habár saját állampolgárai maradtak. A 6. cikk értelmében senkit sem lehet kiutasítani csupán azért, mert az egyezmény alapján nem annak az államnak vált az állampolgárává, amelynek területén lakik. Igen jelentős az a szabály is, hogy mindkét állam csak olyan személyt köteles területére befogadni, akit saját állampolgárának ismer el. A 7. cikk az állampolgároknak saját hazájukba való átköltözését biztosítja és az átköltöző személyeknek az elhagyott állam területén maradó ingó és ingatlan vagyona tekintetében tartalmaz rendelkezéseket. Szerződő felek a háborús események és a különböző állampolgársági rendezések folytán lakóhelyileg egymástól elszakadt családtagok családi egységének helyreállítását elő akarják segíteni. Ezért mondották ki az egyezmény 8. cikkében, hogy az állampolgársággal kapcsolatos kérelmek elbírálásánál általában (tehát nemcsak honosítás, hanem elbocsátás esetében is) a családok állampolgársági egységének helyreállítását, illetőleg fenntartását fogják szem előtt tartani. A 9. cikk a 8. cikkben kifejezett elv alkalmazása annak hozzáadásával, hogy a házastárs saját állampolgárságát fenntarthatja. A szerződő felek egymásközti viszonyukban a kettős állampolgárságot elkerülni kívánják, azért állapodtak meg abban, hogy egymás állampolgárát csak akkor honosítják (visszahonositják), ha azt a másik állam saját állampolgársági kötelékéből már elbocsátotta. Az elbocsátásra nincs szükség, amikor valaki a 4. cikkben biztosított jogával élve, annak az államnak az állampolgárságát óhajtja megszerezni, amelynek területén lakik. Az elbocsátás iránti kérelmet háromhónapi záros határidőn belül el kell intézni. A 11. cikk — kétségek elkerülése végett — mondja ki, hogy az egyezmény rendelkezései nem érintik a szerződő államoknak azt a jogát, hogy valamely személyt hatályos jogszabályaik alapján állampolgárságától megfosszanak. A félremagyarázások elkerülése végett kimondja az egyezmény azt is, hogy az állampolgárságától megfosztott személy a megfosztás tényével korábbi állampolgárságát nem nyeri vissza, í
