Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.
1947-230 • Törvényjavaslat az iparostanulókról és kereskedőtanulókról
230. szám. Melléklet a 230» számú iro máfiyhoz. —^^^— ——••!• ••••" il 'i •!•— •— m ••" lm - !•!•• I. 1»^—•— I W • m* •—••»•• ——-... .1.1. Indoklás. „az iparostanulókról és a kereskedőtanulókról" szóló törvényjavaslathoz. I. Az ipari termelésnek, a termelés fokozásának, az ezt célzó tervek végrehajtásának egyik alapfeltétele, hogy az ahhoz szükséges munkaerő kellő számban és minőségben rendelkezésre álljon, következésképpen eme alapfeltétel biztosítása legel sőrangúbb feladataink közé tartozik. A szükséges munkaerő biztosításának keretén belül is különös gondot kell fordítani a szakképzett munkások biztosítására éspedig először is azért, mert a termelés minőségi és mennyiségi eredménye jórészt ezeknek számán, szakképzettségén és egyéb személyes tulajdonságain múlik, másodszor azért, mert ezeket nem lehet máról-holnapra, hanem csak hosszabb időre szóló, előrelátó tevékenységgel biztosítani, végül harmadszor azért, mert ezek a munkásság körében is kiemelkedő szerepet visznek, munkatársaikra jelentős befolyással vannak s így* hatásuk a termelés eredményére nemcsak közvetlen; hanem közvetett is. A szakmunkásszükséglet biztosításának többféle módozata van, így pl. a szakmunkásokat lehet képezni betanított munkásoknak tanfolyamokon s gyakorlatokkal való továbbképzésé útján vagy pedig — az egyes iparágakban mutatkozó szükséglet kielégítésére — más iparágbeli munkások átképzése útján. Mindezek a megoldások azonban jórészt csak szükségmegoldások s ha egyes esetekben kielégítő eredményt is lehet ezeken az utakon elérni, a szakmunkásutánpótlás zömének mégis csak a tanoncképzés, vagy — az új szóhasználat szerint, melyet a javaslat is elfogad — iparostanulóképzés útján kell történnie. Ahhoz azonban, hogy az iparostanulóképzés a magyar ipari termelés, különösen az ennek oroszlánrészét végző magyar gyáripar szükségleteit kielégíthesse, mélyreható reformokra van szükség. A múltban a magyar gyáripar — egyes kivételeket nem tekintve — a szakmunkásképzésre nem sok gondot fordított, hanem a szakmunkásszükségletét jórészt a kisipar által képzett tanoncokból, segédekből elégítette ki. Ez a megoldás akkor sem volt helyes, amikor még ezen az úton is elég szakmunkást kaphatott a gyáripar, mert hiszen a kisipari tanoncképzés nem a gyáripar szempontjait tartotta szemelőtt s ezért az így képzett szakmunkások nem mindig tudták jól kielégíteni vagy csak hosszabb begyakorlás után tudták kielégíteni az itt felmerülő szükségleteket. Ez a OnTSAâ^gyûIétsd iromány. 1947—1951. IV, tötet. 14
