Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.
1947-177 • Törvényjavaslat a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról
74 177. szám. A javaslat tervezetét a miniszterelnökség mellett működő jogi reformbizottság tüzetesen megvitatta, észrevételeit a szöveg megállapításánál figyelembe vettem. RÉSZLETES INDOKOLÁS. I. FEJEZET. Elmebeteg bűnözők biztonsági őrizete. Míg a régebbi dogmatikus büntetőjog a bűncselekményt mintegy elvont jogi jelenségként kezelte, addig a büntetőjog újabb fejlődése annak felismerésére vezet, hogy a bűncselekmény középpontjában a tettes személye áll. A tett büntetőjogának helyébe a tettes büntetőjoga lépett, amely különös figyelmet tanúsít a bűnöző egyénisége, személyi körülményei, testi és pszichikai adottságai stb. iránt. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy a magyar büntető törvényhozás is értékesítse a külföldi jogfejlődés és a tudomány újabb megállapításait a beszámíthatatlan, illetőleg csökkent beszámítási képességgel bíró bűntettesek kezelése terén. Ezen az úton a javaslat I. fejezete egyelőre szerény kezdeményező lépést kíván tenni. Bármennyire helyes volna ugyanis a csökkent beszámítási képességű bűntettesek felelősségre vonásának szabályozása és a velük szemben helyénvaló büntetésszerű intézkedéseknek a bűnügyi elmekórtan újabb fejleményeihez mért végrehajtása : ennek ezidőszerint még leküzdhetetlen akadályai vannak. Ha valóban komoly szabályozást kívánunk végrehajtani, megfelelő intézetekre, különleges szakképzettséggel bíró személyzetre, korszerű felszerelésre van szükség, mindezeknek fedezésére pedig az adott körülmények között még nincs lehetőség. A kérdés teljes megoldását tehát egyelőre el kell halasztanunk és arra kell szorítkoznunk, hogy a legégetőbb problémát, nevezetesen az elmebetegség okából büntetőjogi felelősségre nem vonható személyek helyzetét rendezzük. A jelenleg hatályban lévő törvényes rendelkezés, nevezetesen a Bp. 158. §-ának utolsó bekezdése értelmében : ha előzetes letartóztatásban vagy vizsgálati fogságban lévő közveszélyes elmebeteg ellen az eljárást megszüntetik vagy felmentő ítéletet hoznak, őt szabadlábra helyezése helyett a legközelebb levő közigazgatási hatósághoz kell átkísértetni. Ezzel az elmebeteg kikerül az igazságügyi hatóságok hatásköréből ; a közigazgatási hatóság gondoskodik ugyan elmegyógyintézetben való elhelyezéséről, de hogy az illető meddig marad az intézetben : arra sem az államügyészségnek, sem a bíróságnak nincs többé befolyása. Elmegyógyintézeteink túlzsúfoltsága következtében pedig az oda beutalt bűntettest sok esetben korán bocsátják el az intézetből, amikor a társadalomra veszélyes állapota még nem szűnt meg. A szabad életbe visszakerült elmebeteg bűntettes a bűncselekmények további sorozatát követheti el, az ellene meginduló újabb eljárás során pedig teljes sikerrel, hivatkozhatik arra, hogy beszámítást kizáró elmebetegsége hatósági határozatban nyert hiteles megállapítást. Nyilvánvaló, hogy ez az állapot nem elégíti ki a társadalom védelméhez fűződő érdekeket, de súlyos hátrányt jelent magára az elmebetegre nézve is, aki olyan körülmények közé kerülhet, amelyek testi és elmebeli állapotának, valamint erkölcsi helyzetének további romlását idézhetik elő. Olyan szabályozás szükséges tehát, amely a társadalmat megkíméli az elmebetegségük miatt büntetőjogi felelősségre nem vonható személyek újabb támadásaitól, egyben pedig az utóbbiak megfelelő kezeléséről is gondoskodik.
