Országgyűlési irományok, 1947. II. kötet • 95-158. sz.

1947-114 • Törvényjavaslat a gyógyszerészetről

170 114. szám. h) városban lévő gyógyszertárra vo­natkozó pályázat esetében tíz évnél ; c) Budapest székesfővárosban lévő gyógyszertárra vonatkozó pályázat ese­tében tizenöt évnél. (3) A gyógyszerészi szakbavágó gya­korlat idejébe legfeljebb három évet be kell számítani abból az időből, amely alatt a gyógyszerész nem hiva­tásos állományban teljesített tényleges katonai szolgálata vagy közérdekű munkaszolgálata következtében, avagy más okból önhibáján kívül nem foly­tathatott gyógyszertári vagy egyéb gyógyszerészi szakbavágó gyakorlatot. (4) Felhatalmaztatik a népjóléti mi­niszter, hogy a jelen törvény hatályba­lépése napjától számított hat hónapon belül a gyógyszertári jogosítványok adományozásánál kivételes méltánylást érdemlő esetekben a (2) bekezdés a)— c) pontjaiban megállapított gyógyszer­tári vagy egyéb gyógyszerészi szakba­vágó gyakorlattól eltekinthessen. (5) Nem kaphat közforgalmú gyógy-, szertári jogosítványt az a gyógysze­rész : a) aki gondnokság vagy csődeljárás alatt áll ; b) akivel szemben az igazolási eljá­rás során jogerős határozattal feddést vagy ennél súlyosabb büntetést szab­tak ki ; c) akinek magának, vagy házastársá­nak közforgalmú gyógyszertári jogo­sítványa már van, kivéve, ha a kérel­mező, vagy házastársa a közforgalmú gyógyszertári jogosítványról az új en­gedély elnyerése esetére fenntartás nél­kül lemond. (Ö) A közforgalmú gyógyszertári jo­gosítvány engedélyezésének részletes szabályait a népjóléti miniszter ren T delettel állapítja meg. 13. §. (i).A közforgalmú gyógyszer­tári jogosítvány engedélyese köteles az engedélyokirat kézbesítése napjától szá­mított egy év alatt a törvényhatóság első tisztviselőjétől, Budapesten a kerü­leti elöljárótól a gyógyszertárnak a közforgalom részére való megnyitásá­hoz engedélyt kérni és ennek elnyerése esetében a gyógyszertárat az engedély kézbesítése napjától számított, nyolc nap alatt megnyitni. Ha a gyógyszer­tár elhelyezése, berendezése és felszere­lése a hatóság megállapítása szerint a törvényes követelményeknek megfelel, az engedélyt meg kell adni, ellenkező esetben az engedélyest megfelelő határ­idő kitűzésével fel kell hívni a hiányok pótlására. Ha az engedélyes a hiányo- . kat a hatóság által megállapított határ­idő alatt sem pótolja, az engedélyt meg kell tagadni. (2) Ha az engedélyes az előbbi be­kezdésben megjelölt határidő alatt a kérelmet nem terjesztette elő, úgyszin­tén, ha a hatóság az engedélyt az előbbi bekezdés értelmében jogerősen meg­tagadta és végül, ha az engedélyes a gyógyszertárat az engedély kézbesítése napjától számított nyolc nap alatt nem nyitja meg, a gyógyszertári jogo­sítvány megszűnik. (3)Kivételes méltánylást érdemlő eset­ben a népjóléti miniszter az (1) bekez­désben említett kérelem előterjeszté­sére hosszabb határidőt is megállapít­hat és a megszabott határidőt is meg­hosszabbíthatja. 14. §. (1) A közforgalmú gyógyszer­tári jogosítvány — a (2) bekezdésben foglalt kivétellel — élők közötti jog­ügylettel nem ruházható át és sem tör­vényes öröklésnek, sem végintézkedés­nek tárgya nem lehet. (2) A közforgalmú gyógyszertári jo­gosítvány az 1949. évi június hó 30. napjáig az 1876 : XIV. te. 131. §-ának második és harmadik bekezdésében foglalt rendelkezések szerint az enge­délyesnek gyógyszertár vezetésére fel- ' jogosító oklevéllel rendelkező házas­társára vagy gyermekére átruházható, kivéve ha az átruházást kérőkkel (a gyógyszertár átadójával és átvevője-, vei) szemben az igazolási eljárás során jogerős határozattal feddést, vagy ennél súlyosabb büntetést szabtak ki. Az 1949. évi július hó 1. napjától a gyógy­\

Next

/
Thumbnails
Contents