Országgyűlési irományok, 1947. II. kötet • 95-158. sz.

1947-108 • Törvényjavaslat egyes ipari vállalatok állami tulajdonba vételéről

108i szám. 141 ad 7. §. Az államosítás a vállalatokat mint gazclasági és nem mint jogi egységeket teMnti. Ehhez képest szükséges volt a javaslatba olyan rendelkezés felvétele, amely az illető váÜalat üzletére rendelt ingóságok állami tulaj donbavét elét abfyan az esetben is elrendeli, ha az illető ingóságok harmadik személy tulajdonában állottak. Ez a rendelkezés egyúttal alkalmas arra, hogy az állami tulaj donbavétel kijátszására és a vállalati vagyon szándékos csökkentésére irányuló törekvéseket meghiúsítsa. Az ismertetett rendelkezés nem terjed ki azokra az ingókra, amelyek a gazda­sági életben szokásos módokon, ellenérték fizetése ellenében kerültek a vállalat használatába, így pl. a bérelt távbeszélő-központok, építési állványzatok, stb. ad 8. §. Tágan kellett meghatározni azoknak a szabadalmaknak és egyéb ipari tulaj­donjogoknak a körét is, amelyek a vállalattal együtt állami tulajdonba vétetnek. A tapasztalat szerint ugyanis gyakori az eset, hogy a tulajdonos vagy hozzátarto­zója nevére szóló szabadalom a vállalat működésének alapja s ezeket a jogosít­ványokat az államosított vállalat sem nélkülözheti. Meg kell itt említeni, hogy mind a szabadalmakra, mind a 7. § alá tartozó ingóságokra érvényesüra 11. § rendelkezése, ezek tehát csak akkor vehetők állami tulajdonba, ha belföldi tulajdonban vannak. ad 9. §. A javaslat 9. §-a rendelkezik az államosított vállalattal szemben támasztható követelések felől. Altalános szabályként mondja ki a javaslat, hogy a stabilizációt megelőző idő­ből származó minden belföldi követelés a vállalattal szemben megszűnik. Az ezen időpont után keletkezett -szerződéses kötelezettségek felől a javaslat akként rendelkezik, hogy azok csak akkor legyenek érvényesíthetők, ha ellenérté­kük a vállalat vagyonát gyarapította. Ez a rendelkezés azt célozza, hogy az álla­mosítás bekövetkezésétől tartó vállalat-tulajdonos által kötött színlelt ügyletek alapján államosításra kerülő vagyon ne legyen elvonható: Ugyancsak az államosított vagyon elvonásának lehetőségét kívánja kizárni a (3) bekezdésnek az a rendelkezése, amely megszünteti a volt tulajdonosnak s a vele egy tekintet alá eső személyeknek a vállalattal szemben fennálló minden követelését, a szolgálati viszonyból eredő követelések kivételével, amelyek felől a 15, § c) pontja alapján kibocsátandó kormányrendelet fog rendelkezni. ad 10. §. Míg az előző rendelkezés negatív irányban biztosít védelmet az államosított vállalatnak a volt tulajdonos igényei ellen, ez a § a kérdés pozitív oldalát rendezi : lehetőséget ad az államnak, hogy visszakövetelje az 1946. évi augusztus hó 1. napja után illetéktelenül kivett pénzösszegeket. A visszafizetés kérdésében az illetékes miniszter hoz végrehajtható közigazgatási határozatot, az ilyep ügyek bonyolult voltára tekintettel azonban a javaslat megengedi, hogy a meg nem elégedő fél birtokon kívül, bírói úton keressen jogorvoslatot. ad 11.r §. : A külföldiek kivételezettségére vonatkozó rendelkezés megalkotása különös gondot igényelt- A,kormányzatnak nem áll szándékában a külföldi érdekeltségelr

Next

/
Thumbnails
Contents