Országgyűlési irományok, 1947. I. kötet • 1-94., I. sz.
1947-16 • Az országgyűlés közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottságának együttes jelentése "a szövetkezetekről szóló 1947:XI. tc. 185. és 186. §-ában foglalt határidők meghosszabbítása tárgyában" benyújtott 14. számú törvényjavaslatról
66 ' 16. szám. 16. szám. Az országgyűlés közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottságának együttes jelentése „a szövetkezetekről szóló 1947: XI. te. 185, és 186. §-ában foglalt határidők meghosszabbítása tárgyában 4 ' benyújtott 14. számú törvényjavaslatról. Tisztelt Országgyűlés ! Az országgyűlésnek a címben foglalt bizottságai együttes ülésükben beható tárgyalás alá vették a fenti törvényjavaslatot és azt általánosságban elfogadták. Részleteiben pedig a következő módosítások elfogadását ajánlják az országgyűlésnek. Az együttes bizottság a törvényjavaslat címét a következőképpen változtatta meg : »A szövetkezetekről szóló 1947 : XI. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosítása tárgyában«. Ezen módosítást az indokolja, hogy az alábbi módosító javaslatok szerint a törvényjavaslat tartalma lényegesen megváltozott, tehát a törvényjavaslat címét is meg kellett változtatni. A bizottság új 1. §-ként a következő szöveget fogadta el: »A szövetkezetekről szóló 1947 : XI. te. 51. §-ának (i) bekezdése az alábbi rendelkezéssel egészíttetik ki ; „A szövetkezet alapszabálya a Magyar Országos Szövetkezeti Központnak (Szt. 133. §.) az általa a szövetkezetnél jegyzett üzletrészek számához igazodó szavazati jogot is megállapíthat". Ezen új §. felvételét a következők indokolják : A Szt. 51. §-ának (i) bekezdése szerint a szövetkezet közgyűlésén a szövetkezet minden tagjának egy szavazata van. Ez alól a szabály alól a törvény e kivétel lehetőségét nem adja meg. A Magyar Országos Szövetkezeti Központnak (M. O. Sz. K.) több olyan szövetkezeti vállalkozása van, amelyeknél a központ vagyoni érdekeltsége és ezen keresztül az egész szövetkezeti szervezet jelentékeny hátrányt szenvedne, ha ennek a szabálynak merev alkalmazására kerülne sor. A javasolt módosítást ez a konkrét tény teszi indokolttá. Elméletileg pedig indokolható ez a kivétel, mert hiszen a szövetkezeteknek a szövetkezeti központban egyesült vagyonáról van szó, amely vagyontömeg nem azonosítható a magánvállalkozás vagyontömegével. Hiszen