Nemzetgyűlési irományok, 1945. III. kötet • 173-209., IV-V. sz.

1945-177 • A magyar miniszterelnöknek az 1946/47. évi hivatalos statisztikai munkaterv tárgyában a Nemzetgyűlés elé terjesztett jelentése

177. szám. 123 állandóan figyelemmel kísértessék. A Központi Statisztikai Hivatal ezért már 1945-ben kétszer összeírta az állatok létszámát. Először a vetésterületi összeírás alkalmával, ehhez az összeíráshoz kapcsolódóan, a május végi, másodszor pedig az őszi vetésterületi adatok begyűjtése kapcsán a november végi állapot szerint. Az összeírás állatnemenkint csupán a legfontosabb adatokra szorítkozik és közsé­genkint a múlt adatokra támaszkodó becsléssel történik. Ezeket az összeírásokat a Hivatal 1946-ban is végrehajtotta, illetve végrehajtja és mindaddig folytatja, amíg az állatlétszám pontosabb és részletes megállapítására lehetőség nem kínál­kozik. 8. (17.) Cséplési statisztika. A Közellátásügyi Miniszter a közellátás 1946/47. évi szükségleteinek biztosításáról szóló 2340/1946. M. E. számú rendeletben fog­lalt felhatalmazás álapján 10.700/1946. K. M. számú rendeletével elrendelte, hogy a cséplőgépek felelős vezetői minden egyes csépeltetőről az elcsépelt gabona mennyiségének feltüntetésével cséplési eredménylapot tartoznak kiállítani három példányban. Az első példányt a közellátásügyi miniszter cséplésnyilvántartó ki­rendeltségéhez, a másodikat a csépelt et ő gazdálkodó gazdaságának fekvése szerint illetékes községi elöljárósághoz, hetenkint összegyűjtve kell beszolgáltatni ; a harmadik példány a cséplőgép vezetőjénél marad. A_ cséplési nyilvántartó kirendeltségnek a beérkező adatok hetenkinti feldol­gozására és bemutatására vonatkozó feladatkörét a Központi Statisztikai Hivatal látja el. Az^ adatokat a helyi közigazgatási hatóságok nyilvántartásra használják fel s ezért került az adatgyűjtés nem a hivatalos statisztikai szolgálatról szóló 1929 : XIX. te, hanem külön rendelet alapján végrehajtásra. Az adatgyűjtés közvetlenül magánszemélyek bevallásán alapult. 9. (27. b.) Létfenntartási indexszámítások. A különféle létfenntartási index­számítások közül a jelenleg közzétételre kerülő indexet az »Árstatisztikái munka­közösség« keretében a Magyar Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Székes­főváros Statisztikai Hivatalával és a Magyar Gazdaságkutató Intézettel karöltve számítja a budapesti árak alapján. 10. (49. e.) Altalános iskolák statisztikája. A 6650/1945. M. E. számú ren­delet értelmében a népisk olák 1— VIII, és a gimnáziumok, illetőleg a polgári iskolák I— IV. osztályai helyett »általános iskola« elnevezéssel új iskolát kell szervezni. Ez az újfajta iskola az 1945/46. iskolai évben nyílt meg s most van kialakulóban és fokozatosan fog kiépülni. A Központi Statisztikai Hivatal adat­gyűjtő tevékenységét erre az új iskolafajtára is kiterjeszti. A felvételre szolgáló adatgyüjtőminta főbb kérdőpontjai azonosak a középfokú iskolák részére rend-, szeresített kérdőminta kérdőpontjaival. 11. (50. f.) Dolgozók iskoláinak statisztikája. A 11.130/1945. M. E. számú rendelet felhatalmazása alapján kibocsátott 19.100/1946. V. K. M. számú rendelet gondoskodik azoknak a felnőtt dolgozóknak iskolázási lehetőségéről, akik — noha megfelelő tehetséggel rendelkeznek — középiskolai végzettséget Önhibájukon kívül nem szerezhettek, vagy megkezdett tanulmányaikat nem fejezhették be. A Központi Statisztikai Hivatal adatgyűjtését erre az iskolafajtára is kiterjeszti Az adatgyüjtőmiriták főbb kérdőpontjaikban azonosak a középfokú iskolák részére rendszeresített kérdőmintákkal. 12. (56.) A háborús események következtében Magyarország területén elő­állott károk összfírása. Ennek az adatgyűjtésnek a keretében, amely elsősorban a békeelőkészítés és az újjáépítés érdekeit szolgálja, az alábbi felvételek haj-^ tattak végre ;

Next

/
Thumbnails
Contents