Nemzetgyűlési irományok, 1945. II. kötet • 71-172., III. sz.

1945-149 • A Nemzetgyűlés összeférhetetlenségi bizottságának jelentése Kovács Antal nemzetgyűlési képviselőnek egyes szövetkezeteknél és vállalatoknál viselt tisztsége miatti bejelentése tárgyában

149. szám. 323 149. szám. A Nemzetgyűlés összeférhetetlenségr . bizottságának jelentése Kovács Antal nemzetgyűlési képviselőnek egyes szövetkeze­teknél és vállalatoknál viselt tisztsége rqiatti bejelentése tár­gyában. Tisztelt Nemzetgyűlés ï 4 « Kovács Antal nemzetgyűlési képviselő az 1946 : XXVI. tc.lÖ. §-a alapján törvényes határidőn belül bejelentette, hogy ügyvezető alelnöke az Országos Malomipari Szövetségnek, továbbá az Állatf orgalmi^ Rt. budapesti cég, valamint a Szabadszállási Parasztszövetkezet felügyelőbizottságainak tagja. Bár nézete szerint az összeférhetetlenség fennforgása' kétséges, kéri helyzetének a törvény alapján való kivizsgálását. • « Az összeférhetetlenségi bizottság a szükséges adatok felderítése után meg­állapította, hogy az Országos Magyar Maloniipari Szövetség a magyarországi malpmtulajdonosok és bérlők / erkölcsi és gazdasági'központi érdekképviselete^ amelynek az állammal vagy az állam szerveivel semmilyen vonatkozásban anyagi érdekeltsége nincs. A-Magyar Állatforgalmi Rt., amely élőállatokkal való kereskedelmi tevé­kenységet bonyolít le és ilyennemű bizományi ügyletekkel foglalkozik, a múltban, a Budapestre felszállított élőállatokat kizárólag a Hús és Zsiradék Hivatalnak adhatta át, azonban a közellátásügyi miniszternek a közelmúltban kibocsátott, rendelkezése értelmében a cég az ilyennemű bizományi ügyletekből kikapcsoló­dott, mert a Hús és Zsiradék Hivatalnak való átadás céljából élőállat vásárlással nem foglalkozhatik. Végezetül megállapította a bizottság, hogy a Szabadszállási Parasztszövet­kezet mint közérdekű szövetkezet bírálandó el s mint ilyenre az 1946 : XXVI. te. 5. §-ának (3) bekezdése értelmében az e szakasz alapján esetleg fennálló össze­férhetetlenségi szabályok nem alkalmazhatók. ' j Mindezek alapján javasolja a bizottság a t. Nemzetgyűlésnek, mondja ki, hogy Kovács Antal nemzetgyűlési képviselőnek a fent felsorolt vállalatoknál és intézmé-

Next

/
Thumbnails
Contents