Nemzetgyűlési irományok, 1945. II. kötet • 71-172., III. sz.
1945-71 • Törvényjavaslat a nemzetgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről
2 71. szárú. nem szűnt meg — korábbi állásába vissza kell helyezni, illetőleg ha ez nem lehetséges, egy éven belül képesítésének megfelelő más állasba kell elhelyezni vágy kérelmére végelbánás alá kell vonni. Azt a közszolgálati alkalmazottat, aki nyugdíjaztatását képviselői megbízatásának tartama alatt vagy annak megszűnte után egy éven belül kéri,.véglegesen nyugalomba kell helyezni. Azt az időt, amely alatt a közszolgálati alkalmazott, az (i) bekezdés értelmében szolgálatot nem teljesíthet, közszolgálati alkalmazott ellátási igénye szempontjából tényleges szolgálatban töltött időnek kell tekinteni. (5) A nemzetgyűlési képviselőt e megbízatásának tartama alatt, valamint a megbízatás megszűnésétől számított egy éven belül nem lehet alkalmazni az 1. § (2) bekezdésének hatálya alá eső állásra. Ez a rendelkezés nem vonatkozik sem az 1. § (4) bekezdésében felsorolt állások, sem a főispáni állás elnyerésére és nem terjed ki azokra a közszolgálati alkalmazottakra, akiket a jelen § (4) bekezdése értelmében képviselő^ megbízatásuk megszűnése után korábbi állásukba vissza kell helyezni. A jelen bekezdésben foglalt tilalom alól a minisztérium fontos okból kivételt tehet ; az ilyen alkalmazást azonban a Nemzetgyűlésnek be kell jelenteni. 3. §. (1) A nemzetgyűlési tagsággal összeférhetetlen a közszolgálat fogalma alá nem eső egyéb olyan alkalmazás vagy megbízás i», amely a köztársasági elnök, a minisztérium, a miniszter vagy valamely alájuk rendelt hatóság kinevezésétől függ vagy azok valamelyikétől származik és fizetéssel, díjazással, más / jövedelemmel vagy bárminő anyagi előnnyel van összekötve. (2) Nem okoz összeférhetetlenséget az olyan megbízás, amely a Nemzetgyűléstől vagy annak valamely bizottságától ered, továbbá a nemzetközi bíráskodásban vagy meghatározott kormányzati feladatok ellátásában való közreműködésre a Nemzetgyűlés hozzájárulásával kapott megbízás sem, feltéve hogy a megbízás ellátásáért a költség megtérítésén és a szokásos napidíjon felül más javadalmazás nem jár. (3) Nem terjed ki továbbá az (1) bekezdésben meghatározott összeférhetetlenség a Magyar Nemzeti Bank elnökének és alelnökeinek, a Pénzintézeti Központ elnökének, [ alelnökeinek és vezérigazgatójának, az Országos Központi Hitelszövetkezet, és az Országos Földhitelintézet elnökének,""ugyszinté n az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökének és tagjainak állására. 4. §. Összeférhetetlen helyzetbe jut az ügyvédi gyakorlatot folytató képviselő, ha nemzetgyűlési tagságának tartama alatt jogi képviseletet vállal közigazgatási hatóság előtt olyan ügyben, amely hivatalból vagy jogorvoslat következtében a rendes "bíróság elé nem. kerülhet, vagy amelyben a közigazgatási bírósághoz nincs helye panasznak. 5. §. (1) összeférhetetlen helyzetbe jut a képviselő, ha megbízatásának tartama alatt olyan hasznothajtó jogosítványt vagy vagyoni természetű kedvezményt kap, amelynek adományozása (engedélyezése) a hatóság szabad mérlegelésétől függ. Ez a rendelkezés nem alkalmazható a nemzetgyűlési tagság előtt kapott hasznothajtó jogosítvány vagy kedvezmény hatályának meghosszabbítása esetében, feltéve, hogy a jogosítványt, illetőleg ,a kedvezményt a képviselő javára nem módosították. (2) Összeférhetetlen helyzetbe jut a képviselő, ha szerződéses vagy üzleti viszonyba lép az állammal, a törvényhatósággal, a községgel vagy ezek valamelyikének vállalatával, üzemével, üi. tézetóvel vagy egyéb intézményével, avagy a kezelésükben álló alapítványnyal vagy alappal. Ez a rendelkezés ' nem vonatkozik lakás bérletére vagy bérbeadására, ha a bér a szokásos mértéknek megfelel, mezőgazdásági termények adásvételére, a kisipar körét