Nemzetgyűlési irományok, 1945. II. kötet • 71-172., III. sz.

1945-83 • A Nemzetgyűlés közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottságának együttes jelentése "a szövetkezetekről" szóló 69. számú törvényjavaslat tárgyában

\ d) aki a 70. § (i) bekezdése esetében a közgyűlés összehívását vagy a 70. § (2) bekezdése esetében a csődnyitás kérését elmulasztja. (2) 4- jelen §-ban foglaltak .szerint , kell büntetni az igazgatóságnak azt a tagját is, akinek mulasztása folytán a f szövetkezet bejegyzésére vonatkozó beadványa a. 14. § (1) bekezdésében megszabott határidő alatt a cégbíró­sághoz és a Kamarához nem küldetett el. Felügyelőbizottsági tagok és belföldi kép­viselők mulasztásai. <• 177. §. Az előző § szerint kell bün­tetni a felügyelőbizottság tagját, ha az.' abban meghatározott cselekmények el­követését mulasztása tette lehetővé, vagy ha mulasztásából három hónap­nál tovább nem volt a szövetkezetnek igazgatósága vagy annak annyi tagja, amennyi a határozatképességhez szűk- ~ séges ; • ' • a külföldi szövetkezet > belföldi kép­viselőjét, ha az abban meghatározott cselekmények valamelyikét ő követi el, vagy ha a belföldi üzletre szánt vagyont más célra fordítja, vagy köz­reműködik abban, hogy azt ^z ország­ból kivonják. Vegyes cselekmények. 178.§. Amennyiben a cselekménye büntetőtörvénybe nem ütközik, egy hónapig terjedő fogházzal kell bün­tetni azt, aki a) tagokat — kivéve a biztosító­magánvállalatok fogalma alá tartozó , szövetkezeteket — ügynök útján vagy »> alaptalan hitegetéssel gyűjt, vagy ta­gok szerzéséért másnak díjat ígér vagy fizet; valamint azt, aki ilyen díjat elfogad; . i b) x anélkül, hogy, szövetkezeti tag , vagy ilyennek jogosult képviselője volna, a szövetkezeti közeg megtévesz/ tésével a szövetkezet közgyűlésén ily minőségben szavaz ; c) előnyt fog,ad eí vagy kot /ki azért, hogy szavazójogát a köz­gyűlésen bizonyos irányban gyako­rolja vagy a szavazástól tartózkodjék, valamint az, aki valamely szövetkezeti tagnak ily célra előnyt ad »vagy ígér; d) cégében a »szövetkezet« szót, to­vábbá a »szövetkezeti központ« és »szövetkezetek központja« szavakat jogosulatlanul használja. Ha a hasz­náló jogi személy, a cég jegyzésére jo­gosított személyeket kell büntetni. Enyhítő körülmények. Elévülés. Eljárás. 179. §. (1).Nyomós enyhítő körül­mények esetében a bíróság a 175—178. §-ok alkalmazásánál a fogházbüntetést mellőzheti és helyette az 1928 : X. törvénycikkben, illetőleg az azt mó­dosító jogszabályokban megállapított pénzbüntetést szabhat ki. (2) A jelen fejezetben meghatározott cselekmények tárgyában megindítandó eljárás három év alatt, a már kisza­bott büntetés pedig az ítéletnek jogerőre emelkedésétől számított három év alatt elévül. E vétségek elbírálására kizáró­lag az a polgári ügyekben eljáró tör­vényszék illetékes, amelynek területén a szövetkezetnek, illetőleg a külfölcü ( szövetkezetek belföldi telepének szék­helye van. -, \ / Bírságolás. 180. §. A cégbíróság az igazgatósági tagokat, felszámolókat, és a külföldi szövetkezet belföldi képviselőit az eb-., ben a törvényben megszabott bejelen­tésre, felhívásra, a címpéldány bemuta­tására, az iratok beterjesztésének vagy közzétételének foganatosítására két­száz forintig terjedhető pénzbírsággal szoríthatja. \ XII. F e j e z e t, Átmeneti és vegyes rendelkezések* A szövetkezetek "nyilvántartásbavétele, 181. §. (1) Minden szövetkezet, a felszámolás alatt lévő szövetkezetet k

Next

/
Thumbnails
Contents