Nemzetgyűlési irományok, 1945. I. kötet • 1-70., I-II. sz.
1945-61 • Indítvány
61. szám. 441 bizottságnak végrehajtó szerve tuldajönképen nem volt, illetőleg ez a feladat a bizottság elnökére hárult volna. A mezőgazdasági bizottságok működése során szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az elnökök ezt a feladatot nem tudták ellátni, ami természetes is, mert saját élethivatásuk mellett nem is szakíthattak megfelelő időt a naponként felmerülő közügyek intézésére. Az 1920. évi XVIII. te. másik súlyos hibája volt, hogy az érdekképviseleti feladatokat elsősorban a megoldásra váró mezőgazdasági problémák megjelölésében és a mezőgazdaságot érintő rendelkezések véleményezésében látta, tehát tulajdonképen passzív tevékenységben az aktív érdekellátás helyett, önálló intézkedési jogot a törvény az érdekképviselet számára nem is biztosított. Az érdekképviselet gyakorlati formában nem rendelkezett meghatározott jogkörrel, hatásköre szűkkörű volt, tagjainak többségéből hiányzott az öntudat és ezért munkásságának nem is volt átütő ereje. Az érdekeltek körében nem egyszer hallható volt, olyan vélemény, hogy az érdekképviseleti szervezet azért npm kapott hatósági jogkört és erős anyagi alátámasztást, nehogy erőhöz, befolyáshoz és hatalomhoz jusson és így a mezőgazdaság érdekeinek érős védelmezője lehessen. Ilyen körülmények között a mezőgazdasági bizottságok tagjai arra a felismerésre jutottak, hogy tevékenységük kimerült a panaszok felsorolásával és olyan vélemények nyüvánításával, amelyeket figyelembe venni senki sem volt köteles, s amelyeknek épen ezért kevés foganatjuk volt. így elveszítették bizalmukat az érdekképviseleti szervezettel szemben és jórészt tá'voltartották magukat az érdekképviseleti ülésektől. Az 1920. évi XVIII. te. minden közigazgatási fórum mellett megszervezte az érdekképviselet megfelelő tagozatát, amely mezőgazdasági vonatkozású kérdésekben az illető közigazgatási fórum tanácsadó szerveként is működött volna, így létesült a községi, járási és vármegyei mezőgazdasági bizottság. Ez az elgondolás azonban magát az érdekképviseleti rendszert túlságosan sok tagozatra osztotta és ezen a sok fokozaton keresztül mind az egyetemes országos álláspont kialakulását, mind az irányítást rendkívül megnehezítette volna, ha a mezőgazdasági bizottságok egyáltalában működést tudtak volna kifejteni és ilyen irányításra egyáltalában sor kerülhetett volna. A helyzetet még tovább bonyolította azonban, hogy az érintett tagozatokon kívül a thj. és megyei városokban külön bizottságok működtek a járási, illetőleg vármegyei bizottságokkal egyenlő jogkörrel. Minden bizonnyal a szervezetnek ez a széttagoltsága is hozzájárult ahhoz, hogy a községi mezőgazdasági bizottságok eredményes működésre képteleneknek bizonyultak. A szervezet nehézkességét pedig nem ellensúlyozta megfelelő érdekképviseleti politika, céltudatos irányítás. Csak ezzel magyarázható, hogy még azok a mezőgazdasági bizottságok is, rosszul fogták fel feladatukat, amelyek kivételesen kedvező adottságaik folytán működni próbáltak. A helyi problémák helyett idejüket országos, sőt nemzetközi feladatok megoldásának kísérleteire pazarolták, és ezek eleve sikertelenségre ítélték működésüket. A járási mezőgazdasági bizottságok és a megyei bizottságok ugyanazon okoknál fogva épen olyan tehetetlenek és jelentőség nélküliek maradtak, mint a községi mezőgazdasági bizottságok. A kerületi mezőgazdasági kamarák pedig már sokkal távolabb estek a községektől, semhogy a községi mezőgazdasági bizottságok működését érdemlegesen ellenőrizni és irányítani tudták volna. Súlyos hiányossága volt az 1920. évi XVIII. tc.-nek, hogy nem gondoskodott megfelelően az érdekképviseleti egység megteremtéséről és biztosításáról. Az egyesülési szabadság, a demokratikus emberi jogok teljességéhez tartozik, tehát ezt a jelen törvényjavaslat sem igyekszik korlátozni, azonban az érdekképviselet szervezetét úgy építi fel, hogy attól független, különálló egyesületek létesítésére közérdekből a jövőben szükség nem lesz és ha ilyenek mégis létesülnéNemzetgyülési iromány. 1945—1949. I. kötet. 56
