Nemzetgyűlési irományok, 1945. I. kötet • 1-70., I-II. sz.
1945-46 • Törvényjavaslat a törvényes öröklésre vonatkozó jogszabályok módosításáról
302 ; 46. szám. A javaslat tehát tovább megy mint az eddigi reformtörekvések, amennyiben már a második (nagyszülői) személyesoport után lezárja az oldalrokonok törvényes öröklését. Azt azonban, hogy már a szülői par entela után szabj on hat árt a tör vényes öröklésnek, vagyis az unokatestvéreket se hívja meg törvényes öröklésre a javaslat népünk jogi meggyőződésével nem találta összeegyeztethetőnek. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy a javaslat csupán az oldalrokonok törvényes öröklését korlátozza, az egyenes ágiakét azonban érintetlenül hagyja úgy a lemenők, mint a felmenőket illetően. Hogy az unokák után a szépunokák, déd- és ükunokák továbbra is örökölhessenek, alig szorul indokolásra, bár az eset kevéssé gyakorlati. Több alappal volna felvethető, hogy a javaslat a szépszülők leszármazóit, vagyis a másodfokú unokatestvéreket kizárja ugyan a törvényes öröklésből, magukat a szépszülőket és a még további felmenőket azonban nem. Ámde eltekintve attól, hogy a nagyszülőknél távolabbi felmenők öröklésére a dolog természeténél fogva csak a legkivételesebb esetben kerülhet a sor, a távoli felmenők rendszerint'keresetképtelenek és minden esetben aggok lévén, törvényes öröklésük jóval indokoltabb, mint a még rendszerint keresőképes korban lévő távoli oldalrokonoké. A 2. §-hoz. A 2. § értelmében a javaslat — törvénnyé válása esetén — kihirdetése napján lép hatályba ; az 1. § rendelkezését tehát általában azoknak az örökhagyóknak a hagyatékára kell alkalmazni, akik a törvény kihirdetésének napját követően halnak meg. Öröklési jogi szabálynak általános visszaható erővel való felruházása helytelen lenne, mert ha a törvény elvenné az örökséget azoktól, akik azt már jóhiszeműen és jogszerűen megszerezték, ezzel a bonyodalmak végtelen sorozatát idézné fel. Ez alól az önként értetődő szabály alól a 2. § fontos kivételt tesz. Amint arra az általános indokolásban V. alatt már reá mutattam, a közelmúltban lezajlott világháború következtében és a faji címen folytatott üldözés nyomán nagyszámú állampolgár vesztette életét. Ezek túlnyomó többségének halála közvetlenül nem bizonyítható, halálos veszedelemre utaló körülmények között bekövetkezett eltűnésük címén az 1946. évi május hó 1. napjától kezdve holtnaknyilvánításuk kérhető. Az ilyen személyek hagyatékából az általános indokolásban kifejtettek értelmében igenis indokolt a távolabbi oldalrokonok kizárása és ez nem is jár a jogviszonyok megzavarásával, mert az eltűnt és vélelmezetten elhalt örökhagyók hagyatékának lebonyolítására — holtnaknyilvánítás hiányában —- mindezideig nem kerülhetett a sor : az utánuk megnyílt hagyatékot tehát még senki sem szerezte meg. Ezért a javaslat 2. §-a kimondja, hogy az 1. §-ban foglalt rendelkezést alkalmazni kell az 1946. évi április hó 30. napja után folyamatba tett eljárás során holtnaknyilvánított örökhagyó után maradt hagyatékra abban az esetben is, ha halála időpontját a holtnaknyilvánító határozat a törvény hatálybalépését megelőző időre teszi. E vonatkozásban a holtnaknyilvánítással egy tekintet alá esik a halál tényének bírói megállapítása is. A törvénynek ilyen mértékű visszaható erővel való felruházása a mondottak szerint egyfelől kívánatos, másfelől nem jár megrázkódtatással a jogbiztonság szempontjából sem. Budapest, 1946. évi július hó 24. napján. Ries István s. k., igazsáyügyminiszter.
