Nemzetgyűlési irományok, 1945. I. kötet • 1-70., I-II. sz.
1945-3 • A Nemzetgyűlési közjogi és alkotmányjogi bizottságának jelentése "az államhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről" szóló 1. számú törvényjavaslat tárgyában
3. szám. IT nyához hu leszek, törvényeit, régi, jó és helybenhagyott szokásait megtartom, tisztemet a Nemzetgyűléssel egyetértésben a magyar nép javára gyakorlom. Isten engem úgy segéljen la (3) A fogadalom szövege a kö\ étkező : »En, , mint a Nemzeti Főtanács tagja (póttagja) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alkotmányához hű leszek, törvényeit, régi, jó és helybenhagyott szokásait megtartom, tisztemet a Nemzetgyűléssel egyetértésben a magyar nép javára gyakorlom.« 7. §. A Nemzetgyűlés elnöke gon* doskodik a Nemzeti Főtanács ülésének összehívásáról és vezeti annak tanácskozásait. A Nemzeti Főtanács sz ótÖbb seggel határoz. 8. §. A Nemzeti Főtanács rendelkezései és. intézkedései csak akkor érvényesek, ha azokat a miniszterelnök ellenjegyezte. 9. §. (1) A miniszterelnököt a politikai bizottság kétharmad többségű határozata, ilyen hiányában pedig a Nemzetgyűlés határozata alapján a Nemzeti Főtanács nevezi ki és menti fel. Az 1945 : II. te. 1. §-ának (4) bekezdése hatályát veszti. (2) A Nemzeti Főtanács hatáskörébe tartoznak a közhivatali és más tisztségekre való azok a kinevezések, amelyek a fennálló törvények szerint a kormány vagy a miniszerelnökt kinevezési jogát meghaladják. A honvédség tábornokainak kinevezésére az előterjesztést a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter egyetértésben teszik meg. Az 1945 : II. te, 1. §. (2) és (3) bekezdésében, valamint az 1945 : III. te. 3. §. (1) bekezdésének 3. pontjában foglalt ezzel ellentétes rendelkezések . hatályukat vesztik. 10. §. (1) A Nemzeti Főtanács tagjai ellen tisztségük betöltésének ideje alatt egyáltalában nem, tisztségük megszűnése után pedig az annak gyakorlásaNemzetgyűlési iromány. 1945—1949. I. kötet. val kapcsolatos cselekedeteik vagy mulasztásaik miatt nem lehet bűnvádi vagy fegyelmi eljárást indítani vagy folytatni. (2) A tisztségük gyakorlásával kapcsolatban ellenük elkövetett bűncselekmények olyan elbírálás alá esnek, mintha az államfő ellen követték volna el azokat. 11. §. A Nemzeti Főtanács tagjait az alkotmány vagy a törvények megszegése esetében a Nemzetgyűlés felelősségre vonhatja. A felelősségre vonást a Nemzetgyűlés összes tagjai kétharmad részének szavazatával mondhatja ki. A bíráskodást a Nemzetgyűlés tagjaiból az 1848:111. te. 34. § ának értelemszerű alkalmazása szerint szervezett bíróság gyakorplja. Harmadi fejezet. A magyar felelős minisztérium. 12. §. A kormány a Nemzetgyűlés megalakulásától kezdődően mint magyar felelős minisztérium működik tovább. 13. §. (i) A magyar felelős minisztérium a miniszterelnökből, három államminiszterből, akik közül kettő miniszterelnökhelyettes, továbbá belügy-, pénzügy-, külügy-, vallás* és közokta-> tásügyi, honvédelmi, földmívelésügyi, kereskedelem- és szövetkezetügyi, közlekedésügyi, igazságügy-, iparügyi, közellátásügyi, népjóléti, újjáépítési és tájékoztatásügyi miniszterből áll. (a) Az ideiglenes nemzeti kormánynak a magyar felelős minisztérium kiegészítése tárgyában kiadott 11.000/ 1945. M. E. számú rendelete jóváhagyatik. 14. §. (i) A minisztérium, úgyszintén annak tagjai a Nemzetgyűlésnek felelések. (2) A nrniszterek felelősségrevonása felől az 1848:111. törvénycikkben meg3