Nemzetgyűlési irományok, 1945. I. kötet • 1-70., I-II. sz.
1945-34 • Törvényjavaslat a szénbányászat államosításáról
196 34. szám. 2. §. Az 1. § indokolásával kapcsolatban előadottak folytán nyilvánvaló, hogy a demokratikus közvélemény nem fogadhatja el a földbirtokos osztály befolyása alatt kialakult helyzetet olyannak, amelynek megszüntetése kártalanítási igény támasztására kellő alapot nyújthatna. Ä földesúri szénjog kedvezményezettjei több mint 80 éven keresztül részesültek a fogyasztók terhére a szénbányászat jövedelmének tekintélyes részében, ennek a munka nélkül szerzett jövedelemnek megszüntetése éppen a magasabb társadalmi igazság érvényesítése végett kell, hogy kártalanítás nélkül történjék. II. FEJEZET. S. §. A Nemzetgyűlés a múlt évi december hó 6. napján hozott határozatában elrendelte a szénbányák állami kezelésbe vételét és utasította a kormányt } hogy a most tárgyalás alatt álló törvényjavaslatot a jelen • ülésszakon nyújtsa be. A törvényhozásnak ez az intézkedése elvileg állást foglalt abban a tekintetben, hogy a szénbányák, tehát az életben gazdasági egységképpen jelentkező üzemek, vétessenek állami tulajdonba. Ennek első lépése a most tárgyalt rendelkezés, amely a szénbányák jogi alapját képező bányajogosítványokat és a bányajogunk értelmében azzal elválaszthatatlan egységet képező alkatrészeket és tartozékokat az állam tulajdonába veszi. A már korábban elrendelt állami kezelésbevétel a f. év első napjával vette kezdetét, ez indokolja, hogy az állam a tényleges birtokbavétel napjára visszaható hatállyal szerezze meg a bányajogosítványok, úgyszintén a későbbiek szerint állami tulajdonba kerülő vagyonösszesség tulaj dohjogát. 4. §. A szénbányaüzemek a gyakorlati életben a 3. §-ban szabályozott jogi kereteket túllépő eleven gazdasági egységként jelentkeznek. Természetesen az, hogy valamely gazdaságilag elválaszthatatlanul a bányaüzemhez tartozó vagyontárgy államosítás alá kerüljön-e, nem tehető függővé attól a formális szemponttól, hogy az illető vagyontárgy tulajdonosa egybeesik-e a bányajogosítványok tulajdonosával. Ezért rendelkezik a tárgyalt § (i) bekezdésének a) pontja akként, hogy a bányatörvény felhívott rendelkezései alá eső vagyontárgyak (külső épületek, műhelyek, gépek, szerszámok, anyagkészletek, munkáslakótelepek, stb.) a tulajdonos személyére tekintet nélkül állami tulajdonba vétessenek. Ennek a rendelkezésnek csak kellő kiegészítését jelenti a b)—c) pont, amely a villamoserőművek, valamint az ipar vasutak és sodronykötélpályák tulaj donbavét eléről rendelkezik. Az általános bányatörvény meghozatalának idején a technikai fejlődés ezeket a létesítményeket még nem ismerte s így a bányatörvény felhívott rendelkezései ezek tekintetében szabályokat nem tartalmaznak. A villamoserőművek tekintetében még csak annyit kell megjegyezni, hogy a Nemzeti Függetlenségi Front célkitűzéseiben a villamoserőművek államosítása amúgy is szerepel s így indokolatlan lett volna a szénbányákkal gazdaságilag összenőtt villamoserőműveknek szétválasztása pusztán azért, hogy azok rövid időbeli eltolódással önállóan kerüljenek állami tulajdonba. A dorogi és felsőgallai karbidgyárak állami tulajdonba vételét az említett művek és a szénbányászat között mutatkozó szoros összefüggés indokolja, ugyanis a karbidgyárak nagymértékben rá vannak utalva a szénre mint üzemanyagra s viszont termelésüknek egyik legnagyobb fogyasztója a hazai szénbányászat. Míg a felsorolt vagyontárgyak oly szervesen tartoznak a szénbányaüzemek gazdasági egységéhez, hogy azok bárkinek tulajdonában állottak is, feltétlenül államosítás alá kell, hogy kerüljenek, addig az e)—g) alatt felsorolt ingatlanok,
