Nemzetgyűlési irományok, 1945. I. kötet • 1-70., I-II. sz.

1945-1 • Törvényjavaslat az államhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről

2 1. szám. és helybenhagyott szokásait megtar­tom, tisztemet a Nemzetgyűléssel egyetértésben a . magyar nép javára gyakorlom. Isten engem úgy segéljen !« (s) A fogadalom szövege a követ­kező : »Én, , mint a Nemzeti Főtanács tagja (pót­tagja) becsületemre ós lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alkotmányához hű leszek, tör­vényeit, régi, jó és helybenhagyott szokásait megtartom, tisztemet a Nem­zetgyűléssel egyetértésben a magyar nép javára gyakorlom.« 7. §. A Nemzetgyűlés elnöke gon­doskodik a Nemzeti Főtanács ülésé­nek" összehívásáról és vezeti annak tanácskozásait. A Nemzeti Főtanács szótöbbséggel határoz. 8. §. A Nemzeti Főtanács rendel­kezései és intézkedései csak akkor érvé­nyesek, ha azokat a miniszterelnök ellenjegyezte. 9. §. (i) A miniszterelnököt a poli­tikai bizottság egyhangú határozata alapján, egyhangúság hiányában pedig a Nemzetgyűlés határozata alapján a Nemzeti Főtanács nevezi ki és menti fel." Az 1945:11. t.-c. 1. §-ának (*) be­kezdése hatályát veszti. (2) A Nemzeti Főtanács hatáskörébe tartoznak a közhivatali és más tiszt­ségekre való azok a kinevezések, ame­lyek a fennálló törvények szerint a kor­mány vagy a miniszterelnök kinevezési jogát meghaladják. A honvédség tábor­nokainak kinevezésére az előterjesztést a miniszterelnök és a honvédelmi mi­miszter egyetértésben teszi meg. Az 1945:11. t.-c. 1. §. (2) és (3) bekezdésé­ben, valamint az 1945 : III. t.-c. 3. §. (1) bekezdésének 3. pontjában foglalt ezzel ellentétes rendelkezések hatályukat vesztik. 10. §. (1) A Nemzeti Főtanács tagjai ellen tisztségük betöltésének ideje alatt egyáltalában nem, tisztségük megszű­nése után pedig az annak gyakorlásá­val kapcsolatos cselekedeteik vagy mu­lasztásaik miatt nem lehet bűnvádi vagy fegyelmi eljárást indítani vagy folytatni. (2) A tisztségük gyakorlásával kap­csolatban ellenük elkövetett bűncselek-. menyek olyan elbírálás alá esnek, mintha az államfő ellen követték volna el azokat. 11. §. A Nemzeti Főtanács tagjait az alkotmány vagy a törvények meg­szegése esetében a Nemzetgyűlés fele­lősségre vonhatja. A felelősségre vonást a Nemzetgyűlés összes tagjai kéthar­mad részének szavazatával mondhatja ki. A bíráskodást a Nemzetgyűlés tag­jaiból az 1848:111. t.-c. 34. §-a szerint szervezett bíróság gyakorolja. Harmadik fejezet. A magyar felelős minisztérium. 12. §. A kormány a Nemzetgyűlés megalakulásától kezdődően mint ma­gyar felelős minisztérium működik to­vább. 13. §. (1) A magyar felelős minisz­térium a miniszterelnök mellett három államminiszterből, akik közül kettő mi­niszterelnökhelyettes, továbbá belügy-, pénzügy-, külügy-, vallás- és közokta­tásügyi, honvédelmi, földmívelésügyi, kereskedelerh- és szövetkezetügyi, köz­lekedésügyi, igazságügy-, iparügyi, köz­ellátásügyi, népjóléti, újjáépítési és tá­jékoztatásügyi miniszterből áll. (2) Az ideiglenes nemzeti kormány­nak a magyar felelős minisztérium ki­egészítése tárgyában 11.000/1945. M. E. számú rendelete jóváhagyatik. 14. §. (1) A minisztérium, úgyszin­tén annak tagjai a Nemzetgyűlésnek felelősek. (2) A miniszterek felelősségre vonása felől az 1848:111. t.-c.-ben meghatáro­zott esetekben a Nemzetgyűlés hatá­roz. A bíráskodást a Nemzetgyűlés tagjaiból az említett t-.c. 34. §-aszerint szervezett bíróság gyakorolja.

Next

/
Thumbnails
Contents