Képviselőházi irományok, 1939. XI. kötet • 870-893., XIV-XV. sz.

Irományszámok - 1939-871. Törvényjavaslat a gyógyszerészetről

36 871. szám. tékben — biztosítani kívánta a gyógyszertár átruházásának lehetőségét, azaz a gyógyszertárba fektetett vagyont. A gyógyszerészi karban is mindenkor megnyilvánult az a törekvés, mely a tőkét minden eshetőségre biztosítani, leginkább azonban a család részére megtartani igyekszik. A mintegy céhszerűen kifejlődött gyógyszerészi társadalom a nyugathoz hasonlóan nálunk is kialakítani igyekszik a gyógyszerészcsaládokat. Ezidőszerint is van hazánkban olyan gyógyszertár, mely közel négyszáz éve ugyanannak a családnak a tulajdonában van. Az első kari megmozdulások is ezeket a törekvéseket szolgálták és ezeknek tulajdonítható az említett legfelsőbb elhatározás, valamint az 1876 : XIV. törvénycikknek a személyjogú gyógyszertárak átruházására vonatkozó rendelkezése, melyek azt eredményezték, hogy hazánkban sohasem érvényesült a sokkal inkább elvi, mint gyakorlati okokból egyesek részéről bevezetni kívánt, tisztán személyes jellegű koncessziós rendszer. Az 1876 : XIV. t.-c. XVI. fejezetének rendelkezései a személyi jogosítványok tekintetében a korábbi jogállapottal szemben visszaesést jelentenek, amennyiben az özvegy és a kiskorú gyermekek részére már csupán haszonélvezetet biztosítanak s csak később alakult ki olyan gyakorlat, amely a jogosítvány engedélyesének halála után is lehetővé tette az özvegy átruházás iránti kérelmének teljesítését, feltéve, hogy az átruházás szándékát a meghalt engedélyesnél vélelmezni lehetett (ú. n. »le£ Szapáry«). Ez az eljárás azonban bizonytalan jogi alapon nyugszik. A gyógyszerésztársadalomnak ezzel az elrendezéssel szemben már a közegészségügyi alaptörvény tárgyalása során kifejezésre jutott, fentebb ismertetett álláspontja nézetem szerint is indokolt. Ha a gyógyszertárakat nem iparüzleteknek, hanem közegészségügyi intézményeknek tekintjük, biztosítani kell fennállásukat és azt, hogy a rendeltetésüknek minél jobban megfeleljenek. Már pedig kétségtelen, hogy komoly vagyont csak olyan intézménybe fektetnek be, amely nincs a hirtelen megszűnés eshetőségének kitéve. Különösen gondolni kell itt azokra a családi vagyonokra, amelyek gyógyszertárakba nyernek befektetést. A kérdés megoldására nézve a javaslat azt az utat választja, hogy a személyjogú gyógyszertári jogosítványok tekintetében bizonyos szűkebbkörű átörökíthetőséget biztosít, s ezzel mintegy közelebb hozza a személyjogú gyógyszertári jogosítványt a reál gyógyszertári jogosítványhoz. A javaslat viszont a reáljogosítvány tekintetében is behozza azt az újítást, hogy élők közötti jogügylettel csak gyógyszertár vezetésére jogosult személy szerezheti meg a gyógyszertárat, amely korlátozás a reál jogosítvány okát közelebb hozza a személyjogú gyógyszertári Jogosítvány e törvényben kialakított típusához. Lényegében tehát a törvényjavaslat a jogosítványok egységesítése felé kívánja az első lépést megtenni. A külföldi jogfejlődésben is találhatunk már példát hasonló irányú törekvésre. Romániában az 1941 november 29-én kelt 1040. számú törvény-rendelet kimondja, hogy a kiváltságlevél, törvény vagy az 1930. évi egészségügyi törvény hatálybalépése előtt kiadott rendelet alapján nyert gyógyszertári jogosítvány örökség címén átruházható a leszármazókra és a házastársra, feltéve, hogy azok gyógyszerészek. Minden öröklött gyógyszertári jogosítvány azonban már személyes jogúnak tekintendő. A reál jogosítvány megszűnik, ha az engedélyes nem gyógyszerész, kivéve ha az érdekelt gyógyszerészi tanulmányokat folytat vagy pedig ilyen leszármazója van. A gyógyszertárak, mint közegészségügyi intézetek az 1876 : XIV. törvénycikk alapján az állam ellenőrzése alatt állanak. Ezt az ellenőrzést a közegészségügyi hatóságok egészségügyi szakközegeik : a tiszti főorvosok és a tiszti orvosok közre-