Képviselőházi irományok, 1939. XI. kötet • 870-893., XIV-XV. sz.
Irományszámok - 1939-876. Törvényjavaslat országos érdekű vízi munkálatokról
140 876. szám. csatornát tart, mely a vízválasztót ú. n. mély bevágással, vagyis zsilip nélküli nyílt csatornában szeli át. Ekét csatornavonal-változat eszméjének a XVIII. század utolsó évtizedében történt felvetése a két csatornanyom hívei között olyan vetélkedést indított meg, mely kisebb-nagyobb megszakításokkal 1933-ig, közel másfélszáz évig tartott s meg tudta akadályozni a magyar szempontból olyan rendkívüli nagyjelentőségű mű megvalósítását. Báró Podmaniczky József mint kir. biztos 1803-ban Ballával és Maillard tábornokkal újbólletárgyalta a terveket s 1803-ban felterjesztette Bécsnek, ahonnan 1806-ban báró Pacassi építési aligazgatót rendelték ki felülvizsgálatukra. Pacassi úgy húzta-halasztotta a véleményadást, hogy többszöri sürgetés ellenére 1826-ig jelentést nem terjesztett elő. Egyidejűen, a Ballá féle tervezettől függetlenül 1805-ben Vedres István, Szeged városának esküdt földmérője könyvet írt egy Szeged-Pest között »a Tiszát a Dunával összekaptsoló tsatornáról«. Ebből csak egy mondatot idézek : »A hajón való szállítás nagyobb mennyiséggel és kevesebb erővel járván, mezei gazdaságunkat szemlátomást szaporítaná, ezzel tehetőségünket is nagyobbítván, talán olly formalábra segítene valaha föl bennünket, amilyenre már a szomszéd nemzetek több századok óta fennállottak. Mert a szállítás ma drágább, mint a termény ára, s így nem jut az áru piacra, hanem elfetsórelődik.« A múlt század harmincas éveiben az 1836. évi, az ország közjavát ós kereskedését gyarapító magányos vállalatokról szóló XXV. törvénycikk, a közlekedési eszközök építőinek biztosított kedvezményeket és intézkedett a kisajátítási eljárásról. A törvény hatása alatt Beszédes József vízimérnök Kőrös és Maros kir. biztossági igazgató a pest-csongrádi és később az ebből kiágazó szegedi csatorna tervét készítette el. A csatornatársulat alapítására 108 főúr jelentkezett. A mozgalom eredménye az 1840 : XXXVIII., a Dunát a Tiszával összekötő csatornáról szóló törvénycikk volt. Megalkotásában Széchenyin kívül Kossuth és Deák is részt vett. A Beszédes-féle terv hazai (Vásárhelyi Pál) és külföldi (Clark, Klenze, stb.) bírálat alá bocsájtatott. A társaság azonban anyagi nehézségek miatt nem volt képes a munkát megkezdeni. Hiába írta Széchenyi, a legnagyobb magyar és a nemzet építőmestere: »fordítsuk azon idő-, értelem- és pénztehetségünket, mellyel ma bírunk, mindenekelőtt és amennyire lehet honi belközlekedésiink elrendezésére, amely közt legelső helyet érdemel a szóbanlévő duna-tiszai csatorna, ha t. i. nem létezik annak kivihetősége ellen áthághatatlan technikai, vagy financiális akadály. Legelső helyet a csatorna két okkal érdemel, mert Felső-Magyarországot és Erdélyt köti össze a hon szívével, — melynek emelése oly főszempont — és így szinte az egész hazai testtel, mert a honnak olyan vidékét emelné varázsvesszőíleg, mely leginkább megőrzé magyar jellegét. . . Keblemet pedig semmisem tágítaná annyira, mintha azon jó magyar népek, melyek a Duna-Tisza közt láthatók, egy új életet árasztó derék vízcsatorna mellett legnagyobb kéjjel éldelhetnék százszorta kijavított vidékük minden előnyeit.« Az 1848: XXX. törvénycikk, mely a felelős miniszterségnek a közlekedési tárgyak iránti teendőiről szól, már nem terjed ki a csatornára, 1849-től 1869-ig pedig, az 'önálló nemzeti munka minden közérdekű kérdéséhez hasonlóan, a csatornáról sem esik többé szó, hacsak ide nem számítjuk Poroszkay Ignác mérnök 1863. évi tervét, mely a soroksári Dunaágat a Ferenc csatornáig folytatva akart a Tiszába jutni.
