Képviselőházi irományok, 1939. XI. kötet • 870-893., XIV-XV. sz.

Irományszámok - 1939-876. Törvényjavaslat országos érdekű vízi munkálatokról

miniszter a tárcájához tartozó sze­mélyzetből kirendelés útján vagy pedig a Hivatal elnöke szerződtetés útján gondoskodik. A Hivatal személyzeté­vel szolgálati szempontból az elnök rendelkezik. (Ő) A Hivatal a földmívelésügyi mi­niszter felügyelete alatt áll. A fel­ügyelet gyakorlásának, a Hivatal szer­vezetének, ügykezelésének és eljárá­sának szabályait a földmívelésügyi mi­niszter rendelettel állapítja meg. (e) A Hivatal mind az állami, mind az önkormányzati hatóságokkal, hiva­talokkal, intézetekkel és intézmé­nyekkel, ideértve a törvényben szer­vezett érdekképviseleti szerveket is, közvetlenül érintkezik s törvényes ügy­körben kiadott megkereséseinek a ható­ságok, hivatalok, intézetek és intéz­mények, illetőleg mindezeknek közegei eleget tenni tartoznak. 10. §. A 2. §-ban és az 1937 : XX. t.-c. 1. §-ának (i) bekezdésében emlí­tett munkálatokon felül a földmívelés­ügyi miniszter megbízhatja a Hivatalt a vízhasznosítással kapcsolatos egyéb munkákkal is. 11. §. (i) A jelen törvény végre­hajtásának előmozdítása érdekében Országos Vízügyi Tanácsot kell léte­síteni. A Tanács feladata vízgazdái­Budapest, 1943. évi december hó kodási és vízügy műszaki kérdések megvitatása, ezekben vélemény nyil­vánítása, az országos jelentőségű víz­ügyi munkálatok tekintetében javaslat tétele. (2) A Tanács elnökét a földmívelés­ügyi miniszter előterjesztésére a kor­mányzó nevezi, ki. A Tanácsnak az elnökön kívül húsz tagja van. A tag­sági helyekre a földmívelésügyi mi­niszter hívja meg a gazdasági élet és a vízgazdálkodási kérdések szak­férfiait. A Tanács tagjai működésükért díjazásban nem részesülnek. A Tanács ülésén az érdekelt miniszterek kikül­döttei is részt vehetnek és felszólal­hatnak. . (3) A Tanács szervezetére és ügyvi­telére vonatkozó részletes szabályokat a földmívelésügyi miniszter rendelettel állapítja meg. 12. §. (1) E törvény hatálybalépé­sének napját a földmívelésügyi minisz­ter rendelettel állapítja meg. (2) Ennek a törvénynek a hatályba­lépésével az 1937 : XX. t.-c. 2. §-ának (1) bekezdése, továbbá 3-5. §-ai hatá­lyukat vesztik. (3) Ezt a törvényt a földmívelés­ügyi miniszter az érdekelt minisz­terekkel egyetértve hajtja végre. 17. napján. báró Bánffy Dániel s: &., m. kir. földmívelésügyi miniszter.

Next

/
Thumbnails
Contents