Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.
Irományszámok - 1939-633. Törvényjavaslat a közélet törvényességét és tisztaságát biztosító egyes büntető rendelkezésekről
68 633. szám. Befolyással üzérkedés. t Az 5. §-hoz. A befolyással üzérkedő alakját az élet termelte ki s az többékevésbbé mindenki előtt ismeretes. A hatóságoknál, közhivatalnokoknál esetleg csakugyan rendelkezik befolyással, esetleg ezt csak színleli. Befolyását társadalmi állásának, személyes összeköttetéseinek és főleg annak köszönheti, hogy ügyesen tölti be a közérdek önzetlen munkásának szerepét és mindenki azt hiszi, hogy meggyőződésből támogat méltányos ügyet. Ha nincs komoly befolyása, akkor is igyekszik ennek látszatát felkelteni. Ehhez gyakran nincs is szavakra szüksége, sőt az érdekeinek megfelelő hiedelem pusztán abból az okból is elterjedhet, hogy az* üzérkedő által elvállalt ügyek némelyike véletlenül eredménnyel végződik. Erre a cselekményre büntető jogszabályainkban kifejezett rendelkezés nem található. Ha egyes esetekben a vádhatóság a csalás címén való vádemelésre alapot is talált abban, hogy az elkövető befolyást színlelt és ezzel a hozzáfordulót megtévesztette, az eljárás gyakrabban végződik a fondorlat hiánya miatt való felmentéssel, mint büntetés kiszabásával. Az elkövető rendszerint elég óvatos arra, hogy sikertelenség esetében a kapott összeget visszafizesse vagy kimutassa, hogy az ügyben valóban fáradozott és költségei merültek fel. Mindenesetre megvan az a reménye, hogy a vállalt ügy szerencsésen ér célt és akkor megbízója nem fog neki szemrehányást tenni. Nem szorul tüzetes fejtegetésre, hogy az ilyen eljárás mennyire alkalmas a közhatóságok tekintélyének széles néprétegek előtt való lerombolására. Az a közmeggyőződés, hogy a közhivatalokban nem a tárgyilagos érvelés, az ügy benső igazsága a döntő, hanem megfizethető közbenjárók mesterkedése, az állami élet erkölcsi alap jainak^ megrendít ésével fenyeget. A tapasztalás szerint éppen a legszegényebb, a legtudatlanabb, legkétségbeesettebb kérvényezők esnek áldozatul az ilyen kizsákmányoló, néha teljes anyagi romlásukkal járó műveleteknek. A javaslat azért az ilyenszerű cselekményeket büntetésre érdemeseknek tartja s azokat büntetés alá is helyezi. Elkövetési cselekedetül »vagyoni előny« követelését kívánja meg, a személyes előnyt itt nem említi, mert tart attól, hogy könnyen mindenféle veszélytelen »szívességi« közbenjárást is bűnügy tárgyává, kellene tenni. Kifejezetten csak a magánérdek előmozdítására vállalkozást vagy ajánlkozást vonja a tényálladék körébe. Valódi közérdek elősegítésére irányulót nem fenyegeti büntetéssel, még ha a közbenjáró túlzottan fizetteti is meg fáradozását. A befolyásukkal üzérkedőknek szokott és különösen elítélendő üzleti fogása, hogy a hozzájuk forduló előtt a követelt összeg aránytalanságát azzal okolják meg, hogy az ügy elintézésére hivatott közhivatalnok »fáradságát honorálni kell« vagy hasonló célzásokat tesznek. Ezzel saját kapzsiságukat leplezik, de egyúttal súlyos gyanúba kevernek mit sem sejtő tisztviselőket és ügyfeleik előtt torzképet festenek a közhivatalokban uralkodó erkölcsi felfogásról. Ez okból a cselekménynek ezt az esetét bűntetté kell nyilvánítani és súlyosabb büntetés alá kell helyezni. Hasonlóan szigorúbb elbírálást érdemel a befolyásukkal üzérkedők közül az is, aki fondorlatosan kérkedik közhivatalnoki minőséggel, vagy őt meg nem illető egyenruhával, jelvénnyel, címmel, rangfokozattal, rendjellel, dísz jellel s aki ekként olyan cselekményt követ el, amely a befolyással üzérkedés mellett az 1930: III. t.-c. 82. és 83. §-aiban meghatározott kihágásoknak, sőt rendszerint a csalásnak elemeit is magában foglalja, mégpedig akár akkor jár el ilyen módon, amikor áldozatrakész »ügyfelével« tárgyal, akár akkor, amikor az elvállalt megbízás teljesítése végett a közhivatalokban törekszik sikert elérni.
