Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.
Irományszámok - 1939-645. Törvényjavaslat a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól
645. szám. 145 leg pedig az »izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében« alkotott 1867: XVII. törvénycikk szüntette meg. E törvény hatálybalépésétől 1939. évi május 5. napjáig, az 1939: IV. törvénycikk (az ú. n. második zsidótörvény) hatálybalépéséig, zsidók bármilyen ingatlant szabadon szerezhettek. A következőkben e szabad birtokszerzés szomorú következményeivel kívánunk röviden foglalkozni. Bár a magyar föld jelentős részének zsidó kézre jutását időrendben statisztikailag nyomon követni nem tudjuk, 1 ) kétségtelenül megállapítható, hogy a zsidóságnak a földvagy ónban jelentkező térhódítása egybeesik a nemesi középbirtokoknak a századforduló körül bekövetkezett folyamatos szétforgácsolódásával, valamint a múlt század végén a magyar mezőgazdaságot ismételten sújtó mezőgazdasági válság szomorú időszakával. A hazai birtokostársadalom eladósodása utat nyitott a zsidó tőke fokozott érvényesülésére s e tőkének földben való gyümölcsöztetésére is. A zsidók birtokszerzése főképpen a nemesi középbirtokosok osztályát sújtotta, amely osztály az úrbéri viszonyok megszüntetésével együtt járt válságban is a legtöbbet szenvedett. Magyarország területéből csak a trianoni Magyarország területét véve vizsgálat alá, a zsidóság számbeli gyarapodására a következő adatokat kapjuk. A mondott területen 1830-ban mindössze 92.026 főnyi zsidóság élt, az akkori lakosság 2-3%-a; 1880-ban e területen 296.044 zsidó lakott, ami a lakosságnak akkor 5-6%-át jelentette. Ujabb 30 év elteltével, 1910-ben a zsidók száma már 471.355 főre emelkedett s az összes népességből 6*2%-os arányt képviselt. (Nagy-Magyarországot illetően a zsidóság aránya kisebb volt, amennyiben a történelmi ország területén 1900-ban 4-9%, 1910-ben pedig kereken 5% — 831.162, illetőleg 911.227 — zsidó volt.) Ez a feltűnő számbeli gyarapodás magától értetődően nem történhetett gazdasági megerősödés nélkül, amelynek természetes velejárója volt, hogy a zsidóság nemcsak az ingó, hanem a fundált vagyonnak is mindinkább részesévé vált. A zsidóságnak már előbb megindult földszerzése különösen erős lendületet vett az 1900-as évek körül, amikor a parcellázások során, valamint ugyanez időtájban az eladósodott közép- és kisbirtokok felvásárlása útján jelentős területhez jutott. A zsidóság birtokállományának gyarapítására az utolsó jelentős alkalmat az 1914—-1918-as vüágháború és az azt követő évek jelentették, amikor a zsidóság konjunkturális nyereségét igyekezett a földvagyonban konzerválni. A zsidók alig 60 évre terjedő korlátlan ingatlanszerzési lehetőségei után a zsidó f öldvagyon aránytalan és rohamos gyarapodása szociál- és a nemzetpolitikai szempontból természetszerű ellenhatásként váltotta ki az 1920 óta sorozatosan hozott birtokpolitikai törvényeket, amelyek a földmíves lakosság földhözjuttatására irányuló fő célkitűzésük mellett a zsidóság térhódításának megállítására s lehető visszafejlesztésére is irányultak. Az 1920: XXXVI. és 1936 : XXVII. törvénycikk rendelkezései, amelyek szerint a megváltási eljárást elsősorban a háborús szerzeményű s általában az újszerzeményű birtokokra kellett megindítani, a már jelzett főcél szolgálata mellett csakúgy a zsidó térhódítás ellen irányultak, mint azok a rendelkezések, amelyekkel az egymást követő törvények a birtokforgalmat mind hatályosabb hatósági ellenőrzés alá helyezték. A fajilag zsidó földtulajdonosok számáról és földbirtokállományuk nagyságáról adataink nincsenek s az izraelita hitfelekezethez tartozók hasonló adatai is — megfelelő adatgyűjtések és feldolgozások hiányában — csak házagosan állanak rendelkezésre. Az első részletesebb idevágó számadatok az 1916. évi állapotra vonatkoznak ; ezek szerint a világháború idejében a trianoni Magyarország terti*') A következőkben feltüntetett statisztikai adatok részben a M. kir. Központi Statisztikai Hivatal adatgyűjtéseiből valók, részben pedig bejelentéseknek, illetve megbízható szakértői számításoknak eredményei. , Képviselőházi iromány. 198&--1944. 'VIII. kötet. 19
