Képviselőházi irományok, 1939. VII. kötet • 544-607., VI-VIII. sz.
Irományszámok - 1939-548. A m. kir. pénzügyminiszter jelentése az országgyűlés képviselőházához a rendkívüli ideiglenes házadómentességekről szóló 1929:XXIX. t.-c. 3. és 6. §-ai alapján engedélyezett rendkívüli ideiglenes házadómentességek tárgyában
112 548. szám. II. 20 évi rendkívüli ideiglenes ház adómentesség illeti meg a Kőrösvég-utcának az Árpád vezér-utcától a Kórház-utcáig terjedő szakaszán emelt egyemeletes új épületeket. III. (i) Az I. és II. alatt felsorolt területen emelt új épületek részére engedélyezett rendkívüli ideiglenes házadómentesség csak akkor adható meg, ha az építtető az építésügyi hatóság kikötésein felül még a következő feltételeknek megfelel: 1. A telektulajdonos az utca szélesítéséhez, illetőleg utcanyitáshoz szükséges ' területet a városnak díjtalanul köteles átengedni és az épületet a szabályozási vonalba köteles építtetni. 2. Az építtető a telket csak addig a mélységig és csak olyan módon építheti be, amiként azt az építésügyi hatóság megállapította. 3. Az új épületet az építésügyi hatóság által megállapított épület magassággal kell építeni és az építtető az építésügyi hatóság által megállapított homlokzatkiképzéshez is köteles alkalmazkodni. - 4. Az épületet villanyvilágítással, vízvezetékkel és közcsatornába bekapcsolt csatornázással kell ellátni. Amennyiben az utcában közcsatorna még nincsen, ennek megépítéséig derítőberendezést kell létesíteni. 5. Minden lakásban kivéve a segédházfelügyelői lakást — legyen előtér, éléskamra és az építésügyi hatóság által előírt nagyságú konyha, valamint vízöblítéses klozet. A garszónlakásokra vonatkozólag a következő 6. pont rendelkezik. 6. Gar szónlakásnak a jelen rendelet szempontjából az a lakás tekintendő, amely — beleértve a hallt is — legfeljebb két lakószobából áll és amelyben a kötelezően létesítendő előtéren és vízöblítéses klozeten kívül még csak fürdőszoba és három négyzetmétert meg nem haladó terjedelmű, külön szellőztetéssel ellátott főzőfülke lehet. 7. A háromszobás és ennél nagyobb lakásokban legalább négy négyzetméter alapterületű fürdőszobát és legalább hat négyzetméter alapterületű önálló cselédszobát kell létesíteni. 8. A szobák — ideértve a hallt is — átlagos belső területe legalább 15 négyzetméter legyen. 9. A mellékhelyiségek világosak és kellően szellőztethetők legyenek. 10. A bérházakban minden 20 lakáshoz — ebből a szempontból 2 garszónlakást egy lakásnak számítva — legalább egy világos mosókonyha tartozzék, ruhaszárításra pedig megfelelő és az összes lakások igényeinek a kielégítésére elegendő helyiségek álljanak rendelkezésre. 11. Minden alapfalon a földszinti padló alatt 15 centiméter mélységben vízszintes szigetelőréteget kell alkalmazni. Szigetelőrétegül közönséges kátránypapír nem alkalmazható. Azoknál a lakóhelyiségeknél pedig, amelyek alápincézve nincsenek, a padló burkolata alatt 10—15 cm. vastag betonburkolatot kell alkalmazni. 12. Az épületet cseréppel, palával vagy egyéb tűzbiztos anyaggal kell fedni és a felmenő falakat, valamint az oromfalakat mészhabarcsba rakott kőből, vagy égetett téglából kell készíteni. (2) Az építésügyi hatóság az építési engedély megadásakor határozatát a