Képviselőházi irományok, 1939. V. kötet • 347-418., IV. sz.

Irományszámok - 1939-354. Törvényjavaslat a Budapesten, 1940. évi június hó 16. napján kelt magyar-német kiadatási szerződés becikkelyezéséről

70 354. szám. tási törvény 4. és 41. §-a nemzetközi szerződés hiányában minden egyes esetben megkövetel, továbbá meghatározza, mit kell érteni a szerződésben bűnügyek alatt. A 2. cikk kimondja, hogy a kiadatási kötelezettség nem terjed ki a megkeresett szerződő fél állampolgárára, a záró jegyzőkönyv pedig kifejezetten megállapítja azt, hogy kiadatási kötelezettség akkor sem áll fenn, ha a kiadatni kért egyén a kiadatás foganatosításáig megszerezte a megkeresett szerződő fél állampolgárságát. Ez a rendelkezés az új honosokra vonatkozik s ennek értelmében a kiadatást meg lehet tagadni akkor is, ha a kiadatni kért egyén a kiadatási eljárás folyamán esetleg csak akkor szerezte meg a megkeresett fél állampolgárságát, amikor kiadatása már engedélyezve volt, de azt még nem foganatosították, például azért, mert a terhelt a megkeresett fél területén történt elítélése folytán ott még büntetését tölti. Ez a rendelkezés összhangban van azzal az általánosan elismert elvvel, hogy a kiadatást engedélyező határozat nem res judicata, azt tehát a kiadatás tényleges foganatosításáig meg lehet változtatni, ha időközben a kiadatás engedélyezésének feltételei megváltoztak. A 3. cikk értelmében kiadatásnak akkor van helye, ha a bűncselekmény mindkét szerződő fél joga szerint hat hónapnál hosszabb tartamú szabadságvesztésbüntetéssel büntetendő ; ha pedig a kiadatást büntetés-végrehajtás céljára kérik, akkor, ha a jogerősen kiszabott büntetés legalább két hónapi szabadságvesztésbüntetés. A kiadatási szerződésekben szokásos hat hónapi büntetési időnek két hónapra való leszállítását indokolja az a körülmény, hogy a Kémet Birodalommal szomszédos állam lettünk, tehát rövidebb tartamú szabadságvesztésre történt elítélések miatt is megokolt a

4 kiadatás engedélyezése, annál inkább, mert a volt Ausztriával szemben büntetési határ nélkül, minden vétség miatt történt elítélés esetében is helye volt a kiadatásnak. Megjegyzendő, hogy a 3. cikk kizárólag a kiszabható vagy kiszabott büntetés mértéke szerint szabályozza a kiadatási kötelezettséget és nem tesz említést a bűncselekmények bűntett, vétség és kihágás szerinti hármas felosztásáról, és pedig azért nem, mert ezt a hármas felosztást az új német büntető tör vény könyv tervezete már elejti. Kiemelendő, hogy a 3. cikkre vonatkozó zárójegyzőkönyvi rész szerint a kiadatási kötelezettség akkor is fennáll, ha a cselekményt valamely hivatal gyakorlása közben követték el. Ezzel elejét vesszük a gyakorlatban felmerült kétségeknek és megszűnik az a lehetőség, hogy a hivatal gyakorlása közben elkövetett közönséges bűncselekményeket politikai bűncselekményeknek lehessen minősíteni, amire egyes államoknál a gyakorlatban meg volt a hajlandóság. A 4. cikk egészen új alapokon szabályozza a politikai bűncselekmények kérdését. Ennek a cikknek rendelkezései összhangban vannak egyrészt a Főméltóságú Kormányzó úr 1938. évi december hó 29-én kelt legfelsőbb elhatározásának tartalmával, amellyel egyes politikai bűntetteseknek kegyelmet engedélyezett, másrészt a többször említett német kiadatási törvény 3. §-ának szövegével, amelynek elveit újabban mind több és több állam veszi át a kiadatási szerződésekbe. Ez a cikk kimondja, hogy nincsen helye kiadatásnak a politikai természetű, valamint ama bűncselekmények miatt, amelyek valamely politikai bűncselekménynyel összefüggésben vannak, tehát úgynevezett »konnex bűncselekmények«. Pontosan meghatározza a cikk második bekezdése azt, hogy mit kell politikai bűncselekménynek tekinteni és ezen szabatos meghatározással a kiadatási gyakorlatnak az eddiginél sokkal szilárdabb alapokat ad. Ugyancsak meghatározza ez a cikk a már említett »konnex bűncselekmények« fogalmát. Ezek olyan cselekmények, amelyek valamely politikai bűncselekményt előkészíteni, biztosítani, fedezni vagy elhárítani akartak. Üj rendelkezést tartalmaz és a kiadatási jog fejlődésének irányával összhangban