Képviselőházi irományok, 1939. V. kötet • 347-418., IV. sz.
Irományszámok - 1939-364. Törvényjavaslat a büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetezmények korlátozásáról és megszüntetéséről
142 364. szám. tetést a hatósági erkölcsi bizonyítványban csak akkor kell feltüntetni, ha ennek igazolására a 13. §. rendelkezése szerint az adott esetben szükség yan. Általában .ugyanez a szabály a 21. §. szerint a kihágás miatt történt elítélésekre is. A IS. §-ban említett 13. §; szerint pedig általános szabályul szolgáljon, hogy a hatósági erkölcsi bizonyítványban csak azokat a tényeket kell igazolni, amelyeknek igazolását árra a célra, amelyre a bizonyítvány szolgál, az egyes jogszabályok megkövetelik. Az igazolandó tényekre vonatkozó adatokat a megjelölt személy egész előéletére fel kell tüntetni, kivéve, ha az egyes jogszabályok az igazolást kifejezetten rövidebb időre kívánják. A fentebb említett 13. §. szerint külön rendelet fogja felsorolni az egyes jogszabályoknak az erkölcsi bizonyítvány tartalma tekintetében lényeges rendelkezéseit. Ez a rendelet mindezideig nem jelent meg. í-\ i Egyébként is nagy gyakorlati nehézségekbe ütközik az erkölcsi bizonyítványnak a kérelmezők által megjelölt más és más cél szempontjából mindig változó szabályok szemmeltartásával való kiállítása. Ezenfelül az olyan; erkölcsi bizonyítványnak, amely például úgy szól, hogy — » . . . jogszabályban említett bűncselekmény miatt«, vagy » . . . jogszabályban említett büntetésre«, vagy ». . .jogszabályban megszabott határidőn belül« a kérelmező nem volt büntetve, természetszerűen korlátolt értéke van a teljesen büntetlen előéletet tanúsító bizonyítvány mellett. Eltekintve attól, hogy például a túlóvatos magánmunkaadó is megkövetelheti, hogy az alkalmazásért kérvényezők közszolgálatra való alkalmasságukat bizonyító okirattal pályázzanak. 7. Az elítéltet nem lehet a társadalomból kirekeszteni. A büntető bíróság által elítéltek jogait korlátozó jogszabályok szaporodása s az elítélés tényének mindig általánosabbá és pontosabbá váló nyilvántartása tehát azt eredményezi, hogy az egyszer megtévelyedettek számára mindig nehezebbé válik a társadalmi életbe és munkába való beilleszkedés. És itt nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem valamely elenyészően kis csoportnak boldogulásáról van szó. A büntető bíróságek által elítélt személyek száma évenkint megközelíti a százezret. És ezeknek nyilván túlnyomó része az, amely megélhetésében, társadalmi érvényesülésében leküzdhetetlen akadálynak érzi életének azt a régen mégbánt és jóvá tett mozzanatát, amikor a büntetőtörvénnyel összeütközésbe kei ült. Hogy milyen mély elkeseredést idéznek elő egyesekben az elítélésnek jogkövetkezményei s az elítélés emlékének ezzel járó állandó felújítása, azt a megrendítő beadványok egész sorozata bizonyítja. Ezekben a folyamodók kétségtelen őszinteséggel tárják fel egyéni életsorsukat és meggyőzően bizonyítják, mennyire nincs arányban egykori vétkezésük súlya ahhoz a sokféle hátrányhoz, mellőzéshez, szenvedéshez viszonyítva, amit későbbi életük egész folyamán el kellett viselniök. Ezek a kétségbeesett emberek vagy a Kormányzó Ür ö Főméltóságához esedeznek aziránt, hogy kegyelmi' elhatározással törölje el előző bűncselekményük egyes jogkövetkezményeit— különösen a hivatalviselésre való képtelenséget — vagy a kormányzati tényezőket ostromolják a végett, hogy külön, a közvéleményben úgynevezett »rehabilitációs« törvénnyel segítsen rajtuk. 8. A javaslat célja és feladata : a fentebbiekből önként következik. A két ellentétes érdek kiegyenlítésének helyes módját és mértékét kell eltalálnia. Egyfelől méltányolnia kell az államnak, a társadalomnak, egyes szerveiknek és intézményeiknek, sőt bizonyos fokban a magánszemélyeknek is azt a jogos érdekét,- hogy tájékoztatva legyenek az olyan személyeknek jelleme felől, akiknek bizalmat igénylő munkakört vagy- érdemességei -feltételező kedvezményt biztosítanak»
