Képviselőházi irományok, 1939. II. kötet • 79-175., III. sz.

Irományszámok - 1939-79. Törvényjavaslat a társulati adóról, a tantiemadóról és a társulati vagyonadóról

22 79. szám. tőkék és az ezekkel kapcsolatban kapott kamatok után jövedelem- és vagyonadót nem fizettek. ' Különösen fontosnak tartom annak az elbnőrzését, hogy a vállalat által kölcsönvett tőkék a saját tőkékkel arányban állanak-e s az ezekkel kapcsolatban fizetett kamatok vagy jutalékok nem jebntik-e a nyereség egy részének a vállalat tőkeérdekeltsége javára való elvonását. A tapasztalatok azt' bizonyítják, hogy nemcsak a külföldi, de adókedvezményben részesített belföldi vállalatok is jelentős összegeket visznek el adózatlanul ily címeken az érdekkörükbe tartozó vállalatoktól. Megengedhetetlennek tartom, hogy kis alaptőkéjű vállalatok az aránytalanul nagyösszegű kölcsönök után fizetett kamatok, vagy jutalékok következtében előálló veszteségek miatt adózatlanul maradjanak, vagy pedig olyan elenyészően csekély nyereséget mutassanak ki, amely nem áll arányban a szabályos üzleti keretek között élő vállalatok nyereségével. A közgazdasági érdekek is azt követelik, hogy a hitelérdekeltsegek tőkeérdekeltségekké alakuljanak át, s a nyereséget osztalék alakjában élvezzék. A vállalatok helyes adóztatásának kérdésénél azonban további intézkedésekre is szükség van. Már az 1922: XXIV. t.-c. 17. §-a korlátot szabott annak, hogy a túlzott mértékű, a vállalat terjedelmével arányban nem álló személyi járandóságokkal az adóalap csökkentessék. Minthogy azonban az e tekintetben hozott rendszabályok kifejezetten csak a családi részvénytársaságokra vonatkoznak, ezek az intézkedések csupán egy meghatározott szűk területen érvényesülhettek, de a törvény hatása — általánosságban mozgó rendelkezéseinél fogva — még ebben a szűk keretben is alig érezhető. A vállalatok személyi kiadásainak vizsgálata után szembetűnő az a tény, hogy a vezetőállásban levő tisztviselők részére kifizetett járandóságok az Összes alkalmazottak részére ily címen kifizetett járandóságokhoz képest sokszor aránytalanul magasak. E kérdéssel kapcsolattan nem kívánok a személyi járandóságok felső határának megállapítására vonatkozó intézkedést tenni, mert ennek a kérdésnek rendezése nem adójogi feladat. A személyi járandóságok azonban az eredményszámlát lényegesen érintvén, azoknak az adóztatás szempontjából is nagy jelentőségük van. A gyakorlatban észlelt feltűnő jelenségek tehát arra indítanak, hogy a kérdést részben adójogi kérdésnek tekintve, az egészséges gazdasági életnek megfelelő, a közvélemény által is megértett járandóságon felül kifizetett összegeknek az adóalaphoz való hozzászámítását javasoljam. Az e tekintetben lefolytatott széleskörű adatgyűjtés eredménye azt mutatja, hogy a vezető és irányító szerepet betöltő magasabb állású tisztviselők személyi járandóságai általát an nem tesznek ki többet, mint a vállalatnál alkalmazott összes tisztviselők részére kifizetett személyi járandóságok 10—15%-át. Ez az arány csak azoknál a vállalatoknál nem érvényesül, amelyeknél a vezető tisztviselők aránytalanul magas javadalmazástan részesülnek. Az arány megállapítása szempontjától vezető állástan levőnek — a javaslat szerint — azt a vállalati alkalmazottat tekintem, akinek bármely címen járó összes illetménye az évi 20.000 P-t meghaladja. A 20.000 P-s illetményhatár megállapításánál természetesen közömbösnek kell lennie annak a körülménynek, hogy az illetményt a munkaadó vállalat maga, vagy pedig az érdekkörébe tartozó más vállalatokkal közösen fizeti ki ugyanannak a tisztviselőnek. A törvényjavaslat tehát úgy intézkedik, hogy a vállalat vezetőségének személyi járandóságai fejében kifizetett összegeknek az a része, amely az előbb említett 15%-os határt meghaladja, a mérlegszerű nyereséghez hozzászámíttassék. E kérdéssel kapcsolatban hangsúlyozni kívánom, hogy a mérlegszerű nyereségnek a javaslatba hozott jogszabály alapján történő kiigazítását az ügyviteli költség csökkentésének kell tekinteni, éppen ezért a hozzáadást nem