Képviselőházi irományok, 1935. XII. kötet • 679-711., VI-IX. sz.

Irományszámok - 1935-706. A képviselőház véderő, közjogi, közoktatási, közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottságának együttes jelentése "a honvédelemről" szóló 691. szám törvényjavaslat tárgyában

706. (a) A törvény egyes rendelkezései külön határozzák meg, hogy a hon­védelmi szolgáltatások igénybevételé­nek és a gazdasági (forgalmi) korláto­zások alkalmazásának az (i) bekezdés­ben meghatározott időn kívül, vagyis az állami élet rendes (békés) menete során mennyiben van helye. A minisz­tériumnak, illetőleg az illetékes mi­niszternek olyan rendeletei tekinteté­ben, amelyek a honvédelmi szolgálta­tásoknak béke idején való igénybe­vételét vagy az azokért béke idején járó térítéseket, valamint a gazdasági (forgalmi) korlátozásoknak béke ide­jén való alkalmazását szabályozzák, a 141. §. (4)—(e) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően irányadók. A honvédelmi szolgáltatá­sok köre. 82. §. (1) A m. kir. honvédség szük­ségleteinek kielégítése céljából, vala­mint a hadviselés érdekében szükséges védelmi intézkedésekhez a jelen tör­vényben meghatározott honvédelmi szolgáltatások vehetők igénybe annyi­ban, amennyiben az említett szükség­letek a rendes úton, vagyis a gazdasági forgalomban közönségesen alkalmazott módozatok szerint idejekorán nem,vagy csak a gazdasági viszonyok által indo­koltnál aránytalanul nagyobb költség­gel volnának kielégíthetők. (2) A honvédelmi szolgáltatásokat — az előbbi bekezdésben meghatározott előfeltétel esetén —• igénybe lehet venni a m. kir. csendőrségnek, a m. kir. rend­őrségnek, a m. kir. pénzügyőrségnek és a hadifoglyoknak szükségleteire, továbbá a közigazgatás zavartalan működésének, valamint a polgári lakosság ellátásának, egészségügyi szük­ségleteinek, személy- és vagyonbizton­ságának háború idején való biztosítása céljára s általában a honvédelmet érintő egyéb közfeladatok ellátására, végül — ha ez honvédelmi szempontból halaszt­hatatlanul szükséges — magángazda­sági munkálatoknak és a háború ese­ményei következtében elpusztult vagy szám. 385 megrongált magánjavak helyreállítá­sának közerővel való elvégzésére is. (3) A honvédelmi szolgáltatások igénybevétele során elsősorban a m. kir. honvédség szükségleteit kell kielégí­teni, hacsak a honvédelem érdekei mást nem követelnek. A honvédelmi szolgáltatá­sok tárgya. 83. §. (1) Honvédéimi szolgáltatás címén honvédelmi munkát vagy dologi természetű szolgáltatást lehet köve­telni. (2) Honvédelmi munka címén az erre kötelezett személy képességeinek meg­felelő bármilyen testi vagy szellemi munka teljesítése követelhető. (3) Dologi honvédelmi szolgáltatás címén a jelen törvényben megszabott korlátok között ingó vagy ingatlan do­lognak ideiglenes vagy végleges átenge­dése igényelhető, illetőleg a birtokos a dolog tekintetében meghatározott léte­sítményre vagy egyéb intézkedésre, avagy meghatározott intézkedés tűré­sére kötelezhető. A honvédelmi szolgálta­tások igénybevételének mértéke. 84. §. A honvédelmi szolgáltatások igénybevételét a nélkülözhetetlenül szükséges mértékre kell szorítani; a kö­telezettségnek minden esetben arány­ban kell állania a szolgáltatási képes­séggel. Térít és. 85. §. (1) A honvédelmi szolgáltatá­sokért — hacsak a jelen törvény kifeje­zetten mást nem rendel "•— megfelelő térítés jár. (2) A jelen törvényben megszabott gazdasági (forgalmi) korlátozásokért té­rítés csak abban az esetben jár, ha azt a jelen törvény kifejezetten rendeli. Adatgyüj tés. 86. §. (1) A honvédelmi szolgáltatá­sok igénybevételének, valamint a gaz­49*

Next

/
Thumbnails
Contents