Képviselőházi irományok, 1935. IX. kötet • 546-591., IV. sz.

Irományszámok - 1935-546. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról

546. szám. 35 kell folytatni, míg valamennyi kép­viselői megbízás kiosztásra nem került, (e) Ha valamely képviselői hely egyenlő jogon több lajstromot illetne meg, azt ezek közül elsősorban az a lajstrom kapja, amelyre még nem esett megbízás. Ha több ilyen lajstrom volna, közöttük sorshúzás dönt. Ugyancsak sorshúzás dönt mindazokban az egyéb esetekben is, amikor valamely képvi­selői hely egyenlő jogon több lajstromot illetne meg. (7) Az egyes lajstromokra eső meg­bízások a jelölteket az illető lajstromon feltüntetett sorrendben illetik meg. A lajstromon sorrendben következő többi jelöltek pótképviselők lesznek. (8) Különböző pártok a lajstromaikra eső szavazatok együttes számítása vé­gett egyesülhetnek (lajstromkapcsolás). Az ajánlások átnyujtói kötelesek a lajstromkapcsolásra vonatkozó és köz­jegyzői okiratba foglalt megállapodásu­kat a választási bizottság elnökénél leg­alább három nappal a választás előtt bejelenteni. (9) Lajstromkapcsolás esetében az egyesült pártok lajstromaira külön fo­lyik a szavazás, de az eredmény meg­állapításánál a lajstromaikra esett sza­vazatokat együtt kell számítani (össze kell adni). Az egyesített lajstromokra ilyen módon eső képviselői helyeket az egyes pártok között, az előző bekezdé­seknek megfelelően, a reájuk esett sza­vazatok arányában kell szétosztani. 109. §. A választás megállapított eredményét a választási bizottság el­nöke a hirdetményben (60. §.) előre, jel­zett helyen kihirdeti és az eredmény részletes adatait a képviselőház elnö­kével is haladéktalanul közli. 110. §. (1) Ha egy vagy több szavazó­körben a szavazás félbeszakíttatott, vagy meghiúsult, a választási bizottság elnöke a választás eredményének meg­állapítása előtt az illető szavazókörben folytatólagos, illetőleg új szavazást ren­del el; (2) Egyéni kerületekben azonban, ha az illető szavazókörnek még hátralévő összes szavazatai a választás eredmé­nyét — a választási biztos megállapí­tása szerint —- nem változtatnák meg, a választási bizottság elnöke a folyta­tólagos vagy az új szavazás elrendelé­sét mellőzi. (3) A folytatólagos vagy az új sza­vazásra a választási bizottság elnöke azonnal határnapot tűz ki, amely az elnöki intézkedés napjától számított negyedik napnál korábbi és hatodik napnál későbbi nap nem lehet. A vá­lasztási bizottság elnöke az erre vonat­kozó határozatát megküldi a községi elöljáróságnak, illetőleg a polgármes­ternek. Ezt a határozatot a szokásos módon azonnal közzé kell tenni. (4) A folytatólagos szavazásban csak azok vehetnek részt, akik a félbeszakí­tott szavazásnál nem szavaztak. A szavazatok összeszámításánál a félbe­szakítás előtt leadott szavazatokat is figyelembe kell venni. Egyebekben a folytatólagos és az új szavazásra ugyan­azok a szabályok állanak, amelyek a szavazásra általában irányadók. (5) Folytatólagos vagy új szavazás elrendelése esetében a választási biztos a választás eredményét csak a folyta­tólagos vagy az új szavazásra vonat­kozó iratok beérkezése után állapítja meg. (e) Ha a szavazás valamennyi sza­vazókörben meghiúsult, az egész vá­lasztást meghiúsultnak kell tekinteni és új választásnak van helye. 111. §. (1) Az egész választás lefo­lyásáról jegyzőkönyvet kell készíteni. (2) Az egyéni választókerületekben a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni: a) a választókerület nevét; b) a választás napját és a válasz­tási eljárás megkezdésének időpontját; c) az ajánlások átnyujtásának, át­vételének vagy esetleges visszaadásá­nak időpontját; és a visszaadás indo­kát, az ajánlottak nevét; d) az ajánlók által alkalmazott meg­bízottak nevét; ej a, jelölt vagy a jelöltek esetleges visszalépését és hogy azt a választási

Next

/
Thumbnails
Contents