Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.
Irományszámok - 1935-474. A képviselőház véderő és pénzügyi bizottságának együttes jelentése "az 1914-1918. évi világháború tűzharcosainak támogatásáról" szóló 463. számú törvényjavaslat tárgyában
48 474. szám. előnyében s ne essenek el attól azok az érdekeltek sem, akiket ellenséges megszállások akadályoztak abban, hogy a katonai szolgálatból való kilépésüktől számított két éven belül közszolgálatba léphessenek. A 8. §-hoz. A javaslat 8. §. (3) bekezdése helyébe a következő szöveg illesztetett be : »(3) A jelen törvény hatálybalépését követő hó 1-étől kezdődőleg a hadipótlékra egyébként igényjogosult alkalmazottakat — ideértve a jelen törvény hatálybalépése előtt nyugalomba helyezett alkalmazottakat is — a hadipótlék 50%-a a nyugdíjazott állapotban is megilleti.«. Elkerülhetetlenül szükségesnek látszott a hadipótlékban a törvény életbelépése előtt nyugdíjazott alkalmazottakat is részesíteni. Pénzügyi okokból azonban ez csak úgy volt keresztülvihető, hogy a nyugdíjasok általában csak a hadipótlék 50%-át kapják meg. A jelenlegi helyzettel szemben ez is haladást jelent. A 9. §-hoz. E szakasz (1) bekezdésének első sorában a »munkást« szó »alkalmazottat« szóval, nyolcadik és tizenegyedik sorában a »férfimunkások« szavak »férfialkalmazottak« szavakkal helyettesittettek, abból a célból, hogy az alkalmazás kötelezettsége alól a tisztviselői kategória ki ne essék. Mint új (3) bekezdés pedig a következő szöveg iktattatott be : »(3) Amennyiben igényjogosult tűzharcos jelentkező nincs, a munkaképtelen tűzharcos helyett az azt eltartó családtagját kell a tűzharcos kontingensterhére alkalmazni.«. A kiegészítés célja a munkaképtelenné vált tűzharcosok támogatása. A §. eredeti (3) bekezdése (4) bekezdés lett. A 10. §-hoz. E szakasz (1) bekezdésének szövege után folytatólag a következő szöveg vétetett fel: »Tűzharcos gyógyszerész pályázók hiányában ez az előny a gyógyszerész hadiözvegyeket is megilleti.«. A kiegészítés indoka a hadiözvegy gyógyszerésznők előnyhöz juttatása, ami feltétlenül méltányos követelmény. A §. (2) bekezdésének harmadik sorába a »négy« számjegy helyett »három« számjegy illesztetett be, hogy elejét vegyük esetleges olyan értelmezésnek, mintha a négy főnyi gyógyszerész személyzettel dolgozó gyógyszertárra az alkalmazás kötelezettsége nem terjedne ki. A 12. §-hoz. Az együttes bizottság e szakasz szövege helyett a következő új szöveget illesztette be : »(1) Az állam, a törvényhatóságok és községek, továbbá az ezek kezelése alatt álló alapítványok és alapok részére, valamint az állam, a törvényhatóságok és községek mezőgazdasági, erdészeti, bányászati, ipari, kereskedelmi, közlekedési és egyéb vállalatai részére történő ipari, mezőgazdasági, erdészeti, bányászati szállításoknak és munkálatoknak odaítélése alkalmával a tűzharcos ajánlattevőket a következő előnyökben kell részesíteni: a) A kisipar körébe tartozó közszállításoknál a tűzharcos kisiparosok és azok szövetkezetei ajánlatát — a kisiparosok és azok szövetkezetei részére általában járó 6%-os árelőnyön felül — egyenlő feltételek esetében előnyben kell részesíteni más kisiparosok és azok szövetkezetei ajánlatával szemben. A vitéz kisiparosok, valamint az ellátásban részesülő hadirokkant kisiparosok és azok szövetkezetei ajánlatával szemben ez az előny nem érvényesíthető, úgyszintén akkor sem, ha nem helybeli tűzharcos kisiparos ajánlata helybeli kisiparos ajánlatával áll szemben. b) A kisipar körébe nem tartozó közszállítások odaítélésénél a tűzharcos iparosok és vállalkozók ajánlatát — a szakmájukba vágó közszállításoknál •— 30.000 pengő értékhatárig 2 % árelőnyben kell részesíteni. A 30.000 pengőnél nagyobb értékű közszállításoknál tűzharcosok ajánlatai százalékos előnyben nem részesíthetők, de azokat egyenlő feltételek esetében előnyben kell részesíteni. A vitézek és az ellátásban részesülő hadirokkantak és azok szövetkezetei ajánlatával szemben a tűzharcos iparosok és vállalkozók ajánlata előnyben nem részesíthető. Ugyancsak nem részesíthető előnyben a nem helybeli tűzharcosok ajánlata a helybeli ajánlattevők ajánlatával szemben.