Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.

Irományszámok - 1935-545. Törvényjavaslat a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról

545. szám. 345 a nyugdíj csoportbeli tagnak a tagsági díjakat mindaddig fizetnie kell, amíg a járadékra való igényjogosultsága meg nem nyílik. Az 1900 : XVI. törvénycikk 4. §-a értelmében pedig, ha a tag a tagsági díjat esedékességkor meg nem fizeti, tagsági jogait, tehát addig szerzett várományát elveszti. Az ebben a bekezdésben foglalt rendelkezés azt célozza, hogy ha a munkavállaló a kötelező biztosítás hatálybalépése előtt magára vállalt önkéntes nyugdíjbiztosításból és a kötelező biztosításból őt terhelő kétféle díjat megfizetni nem tudja, lehetővé váljék számára az önkéntes nyugdíjbiztosítás szüneteltetése. A nyugdíj csoportbeli biztosítás szüneteltetése annyit jelent, hogy a tagnak a kötelező öregségi biztosítása tartama alatt a nyugdíj csoportbeli tagsági díjakat fizetnie nem kell, 65. életévének betöltése vagy megrokkanása esetén pedig a nyugdíj csoport szolgáltatásait tényleg teljesített befizetéseinek megfelelői mértékben kapja. Azok a nyugdíj csoportbeli tagok, akik a törvény hatálybalépéséig az e tagsági csoportban megszabott 10 évi várakozási időt még nem töltötték el, tehát a nyugdíjcsoport szolgáltatásaira igény jogosultságot még nem szereztek, a befizetett díjakat minden levonás nélkül visszakaphatják. A 35. §-hoz. Az öregségi járadék a munkavállaló öregkori megélhetésének megalapozására szolgál. A megélhetést célzó járadékszerű szolgáltatásokra nézve általában fennálló mentességeket és védelmi szabályokat tehát e járadékra is kívánatos alkalmazni. A (2) bekezdés a hozzátartozók jogos érdekének védelmét jelenti és így családvédelmi célokat is szolgál. A 36. §-hoz, Az 1912 : VIII. t.-c. 13. §-a a földművelésügyi miniszteri tárca keretében házi kezelésben végzett vízi és erdei munkálatoknál alkalmazott munkavállalókat az ipari társadalombiztosítás köréből kiveszi. Az 1928 : XL. t.-c. 2. §-a pedig kimondta, hogy ezekre a munkavállalókra e törvénycikk hatálya nem terjed ki. Ezáltal az ebben a munkakörben alkalmazott munkavállalókra az utóbb hivatkozott törvénycikk 10. §-a (3) bekezdésében, illetőleg a 9090/1931. M. E. számú rendelet 39. §-ábaii foglalt rendelkezések alkalmazást nem nyertek. Nem nyer tehát alkalmazást a hivatkozott rendelkezések alapján időközben kiadott 5630/ 1928. M. E. számú rendelet sem, amely azoknak az állami tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak öregség és rokkantság esetére szóló ellátását szabályozza, akik a nyugdíjtörvény (1912 : LXV. t.-c.) értelmében rendes állami nyugellátásra nem jogosultak. Ez a rendelet az alkalmazottak említett körének az öregségi vagy rokkantsági járadékra való igényjogosultságát az 1928: XL. törvénycikkhez hasonlóan rendezi. A földmívelésügyi tárca keretében végzett vízi és erdei munkálatoknál alkalmazott munkavállalókra nézve a helyzet tehát jelenleg az, hogy reájuk az állami alkalmazottak hasonló csoportjára fennálló általános rendelkezések nem terjednek ki. A jelen §. rendelkezése lehetővé teszi az említett munkavállalói csoportok öregségi és rokkantsági ellátásának rendezését. A 37. §-hoz. E §. (1) bekezdése hatályon kívül helyezi az 1898 : II. t.-c. 71. §-át, amelynek értelmében az említett törvény alapján kiszabott és befizetett büntetés pénzekből a gazdasági munkások és napszámosok segélyezésére minden községben segélyalapot kell létesíteni. Az alapok, amelyeknek szervezetét és kezelését az egyes törvényhatóságok szabályrendelettel állapították meg, régebben fontos szociális célokat valósítottak meg. Ma már azonban a modern társadalompolitika feladatainak teljesítésére általában alkalmatlanok és úgy vélem, hogy vagyonuk a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításának rendkívüli segélyalapja keretében eredményesebben tudja majd munkálni az alapok eredeti célkitűzéseit. A (2) bekezdés rendelkezései az (1) bekezdés rendelkezéseivel azonos célokat valósítanak meg. Képv. iromány. 1935—1940. VIII. kötet. 44