Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.
Irományszámok - 1935-545. Törvényjavaslat a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról
324 545. szám. kapja öregségi járadékát, családja, rokonsága őt minden bizonnyal szívesen látja a maga körében, sőt előreláthatólag tanulságos példa gyanánt fogják őt tekinteni a családtagok saját öregségük idejére. Ezek a megfontolások vezettek elsősorban, amikor a gazdasági munkavállalókkal vonatkozásban az öregségi biztosítást találtam olyannak, mint amelynek kötelező formában mielőbbi intézményes megvalósítását kell szorgalmaznunk. Előbb azonban behatóan mérlegelnem kellett az új társadalombiztosítási ág kereteit, mert nyilvánvaló volt, hogy nálunk a magaskorú gazdasági munkavállalók igen nagy számarányával kell számolni. Ez a tény kényszerítőleg hatott annak az álláspontnak a kialakulására, hogy amikor az összes számbavehető körülmények alapos mérlegelésével elsősorban az öregségi kötelező biztosítás bevezetését tartottam szükségesnek, ennek terjedelme tekintetében — gazdasági viszonyaink remélt további megerősödéséig — bizonyos korlátok állíttassanak fel. E megszorításokkal szemben viszont a törvényjavaslat az olyan munkavállalóknak, akik a törvény hatálybalépésének idejében már elért életkoruknál fogva a biztosítás szolgáltatásaira jogosultságot egyébként nem szerezhetnének, akiknek tehát 65. életévük betöltéséig már nincsen elegendő idejük ahhoz, hogy 15 évet a biztosítási jogviszonyban eltölthessenek, szintén lehetővé teszi, hogy a biztosítás szolgáltatásaihoz jussanak. Szükségesnek tartom itt a törvényhozás figyelmét felhívni arra a körülményre, hogy a törvényjavaslatnak e humánus rendelkezése a dolog természetéből folyóan csakis az olyan munkavállalók részére nyújthat öregségi járadékot, akik eddigi életük során a hazai föld megmívelésével keresték meg a kenyerüket. E rendelkezés serkentő példaadást fog nyújtani annak az érdekelt gazdasági munkavállalói rétegnek is, amely csak a 15 évi várakozási idő eltelte után fogja járulékfizetése alapján az öregségi járadékot élvezni. Ezek után nagy vonásokban rá kívánok mutatni a mezőgazdasági társadalombiztosításnak hazai viszonylatban való eddigi fejlődésére. A mezőgazdasági társadalombiztosítás kérdése konkrét alakban először az 1898 : II. törvénycikk képviselőházi tárgyalása során vetődött fel. A képviselőház 1897. évi december hó 14.-én tartott ülésén Darányi Ignác akkori földmívelésügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány a gazdasági munkásbiztosítás kérdésével hajlandó foglalkozni. Ezt a bejelentést az 1900: XVI. törvénycikk megalkotása követte, amely törvény a gazdasági cselédek balesetbiztosítási kötelezettségét és a gazdasági kisexisztenciák önkéntes rokkantsági és haláleseti biztosításának lehetőségét iktatta be törvényeink sorába. Majd követték ezt az alapvető törvényt az 1902 : XIV., 1912 : VIII. és 1913 : XX. törvénycikkek is, amelyek egyrészt a gazdasági munkavállalóknak kötelező balesetbiztosítás alá eső további csoportjait állapították meg, másrészt azok önkéntes biztosításának újabb lehetőségét teremtették meg. A hivatkozott 1912 : VIII. törvénycikk a rendes tagok ú. n. nyugdíj csoportjának felállításával az önkéntes nyugdíjbiztosítás feltételeit tette kedvezőbbé, e törvény indokolása pedig már arra is rámutat, hogy a javaslat keresztülvitele nemcsak az ezt a feladatot ellátó intézmény meglévő formáján eszközöl javítást, hanem jóelőre lerakja az alapját egy, a modern követelményeknek megfelelő kötelező nyugdíjbiztosításnak is. A dolog természetében rejlik, hogy az ú. n. nyugdíj csoport által hazánkban már negyedszázad óta megteremtett önkéntes mezőgazdasági nyugdíj- (és haláleseti) biztosítás nem terjedhetett el abban a mértékben, amint annak a kötelező öregségi biztosításban általánossá kell válnia, de arra mindenesetre alkalmas volt, hogy az az intézmény, melyre ennek a biztosítási ágazatnak a végrehajtását bízzák, kellő tapasztalatokra tegyen szert. Az említett kötelező balesetbiztosítási ágazattal és önkéntes egyéb társadalombiztosítási kockázatokkal kapcsolatos feladatokat
