Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.

Irományszámok - 1935-532. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése sajtó útján elkövetett bűntett és bűntevő feldícsérésének vétségével gyanúsított Esztergályos János országgyűlési képviselő mentelmi ügyében

224 532 szám. 532. szám. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése sajtó útján elkövetett bűntett és bűntevő feldícsérésének vétségével gyanúsított Esztergályos János országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Tisztelt Képviselőház ! A budapesti kir. főügyészség 13.048/1937. f. ü. szám alatt Esztergályos János országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a budapesti kir. büntető törvényszék B. 12.000/16—1937. számú megkeresése szerint ellene a bíróság, mint felelős szerkesztő ellen büntető eljárást indított a »Népszava« című politikai napilap 1937. évi október hó 15. napján kiadott 234. számában megjelent »Viharsarok« feliratú cikk tartalma, de különösen annak következő kitételei miatt: »Egy villanás volt az egész. A törvényszéki tárgyalás félrevonta a valóság elől a kárpitot és szurokba mártva, feketén ott komorlott a mennyezeten: jaj annak, aki a nagybirtokhoz nyúlni merészel. Tettes és tette ott feküdt kiterítve a bírói pult előtt, láthatta mindenki, ha nézte és megállapíthatta azt, amit megállapítani akart.« »A tett? A fájdalom kiáltása. Valljuk meg : nem hűvösen objektív könyv a „Viharsarok". Van benne valami a frissen eszmélő naiv szókimondó vágyából, van benne valami messiási hit, hogy csak ki kell mondani, csak ki kell kiáltani és nyomban leomolnak Jericho falai. A baloldal öregjei és az üldözésben megöregedett fiataljai jobban tudják ezt a leckét. Szenvedélymentesebbek, mert felismerésük régibb és nem a novícius keserű elszántságával csapnak rá az igazságra, hanem úgy veszik, mint életük tartozékát, mint örökre szóló, mindenkor kötelező sarkigazságot, mint valamit, ami van, mint a levegő, mint az ádáz és acsarkodó küzdelem, amelyben életünket élnünk kell. A „Viharsarok" írója lelkendezve, naiv tisztasággal látta meg hirtelen —- pár év óta — az ezeréves magyar sorsot. Nem voltak tanító ősei, nem volt történelmi talapzata. Azok, akik az odaátiak szemében rosszemlékűek és átkozottak, őt nem tanították. Tudásának és meggyőződésének épületét maga szedte össze. Ezért olyan friss és eleven a kiállás, ezért olyan naivan tiszta a hit, amelyen most végigvert a Törvény és az ítélet. Izgatott Féja Géza? Vétett a magyar állam és nemzet megbecsülése ellen? Tegyük hát mérlegre, a büntetőjog finom mérlegére az izgatást és mondjuk meg, hogy