Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.

Irományszámok - 1935-522. A m. kir. iparügyi miniszter jelentése az 1935. évben Genfben tartott XIX. Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezleten elfogadott egyezménytervezetekről és ajánlásról

190 522. szám. Az említett két konferencia állásfoglalása a negyvenórás munkahét kérdésében kétségtelenné teszi, hogy az elért csekély eredményt elsősorban annak kell tulajdonítani, hogy a mai viszonyok között még azokban az államokban is, amelyek gazdasági tekintetben vezetőhelyet töltenek be és amelyek ma köztudomás szerint a kedvező gazdasági konjunktúra időszakát élik, igen komoly nehézségek állják útját annak, hogy a negyvenórás munkahét akár csak egyes iparágakban is, bevezethető legyen. így Anglia, India, Japán, Hollandia és Svájc kormánydelegátusai és valamennyi állam munkaadó képviselői élesen állást foglaltak az 1937. évi konferencián a negyvenórás munkahét bevezetésével szemben. Szerintük a munkaidő további csökkentése olyan gazdasági hátrányokkal járna, amelyek nem állnának arányban az azzal nyújtani kívánt szociális előnyökkel. Az áralakulást hátrányosan befolyásolná, a termelést katasztrofális mértékben csökkentené és felborítaná a mezőgazdaság és az ipar között fennálló egyensúlyi helyzetet. A negyven órás munkahét bevezetését célzó egyezménytervezetekre a konferencián adott szavazatok azt mutatják, hogy az államok túlnyomó többsége helytelennek és indokolatlannak tartja a mai gazdasági viszonyok között a negyven órás munkahét bevezetését. Mind a három negyven órás egyezményt a konferencián képviselt 53 tagállam közül csak 16 szavazta meg. A kormánydelegátusoknak szavazástól való tartózkodása, illetőleg nemmel szavazása okozta, hogy a konferencia sem a kémiai, sem a grafikai ipari negyven órás munkahét-egyezményt nem » fogadta el. Ilyen körülmények között megállapítható, hogy ha a fejlődés iránya a munkaidő további csökkentése felé mutat is, a negyven órás munkahét bevezetésének helyessége iránt ma még nagymérvű kétség forog fenn és az államok legnagyobb része legalább is tartózkodó álláspontot foglal el a kérdéssel szemben. Azt hiszem, hogy a fentebb előadottak fölöslegessé teszik annak behatóbb megokolását, hogy olyan államban, amely most vezeti be a negyvennyolc órás munkaidőt és amelynek fő törekvése, hogy ezt a reformot a gazdasági körülmények figyelembevételével a leghatározottabban végrehajtsa, — nem lehet gondolni arra, hogy a negyven órás munkahét elvi álláspontjára helyezkedjék még annak tudatában sem, hogy azt csak egyes foglalkozások tekintetében kell érvényesíteni. Egyelőre tehát le kell mondanunk arról, hogy ennek az egyezménytervezetnek határoz mányait érvényesítsük, illetőleg, hogy a negyven órás munkahét elvi helyességét elfogadjuk. 4. A palacküveggyártásnál alkalmazott munkások munkaideje tárgyában elfogadott egyezménytervezet 2. cikkében olyképpen kívánja a szóbanlévő munkások munkaidejét szabályozni, hogy az legalább négy munkáscsoport munkábaállításával átlagosan nem haladhatja meg a heti negyvenkét órát. Magyarország területén az egyezmény határozmányai kizárólag a Salgótarjáni Üveggyár R. T. Owens-kemencéjénél, önműködő Owens-gépénél, a generátoroknál és az Owens-géphez tartozó hűtőkemencénél, valamint az ezekkel kapcsolatos segédmunkáknál alkalmazott munkásokra és az Egyesült Izzólámpagyár és Villamossági R. T. újpesti gépi üveggyárában alkalmazott munkásokra terjedne ki. Ez a két gyár sincs állandóan üzemben, mert az ország csekély szükségletét évenkint néhány hónapon át végzett munkával előállítják. A Salgótarjáni Üveggyár R. T. Owens-gépe az 1935. év folyamán nem is volt üzemben és 1936-ban is legfeljebb hat-hét hónapon át dolgozott. Hasonlóképpen az Egyesült Izzólámpagyár és Villamossági R. T. újpesti üveggyára is évenkint csak néhány hónapon át működik. Az egyezmény elfogadása a mostani három munkaszak helyett négy munkaszak beállítását tenné szükségessé. Ez azonban a termelési költséget oly mértékben