Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.
Irományszámok - 1935-514. A képviselőház közoktatásügyi és pénzügyi bizottságának együttes jelentése "a Nemzeti Színházról" szóló 468. számú törvényjavaslat tárgyában
132 514. szám. iktatni, hanem irányt szab a színház jövőbeli elhelyezésére nézve is lényegében ugyanazzal a célkitűzéssel, amely törvényhozásunkat már száz évvel ezelőtt is vezette. E törvényjavaslat a hasonló, ünnepi javaslatoktól abban is különbözik, hogy Nemzeti Színházunk sajátos természetének megfelelően szabályoz néhány kapcsolatos más, már hosszabb idő óta rendezésre váró kérdést is, így különösen az állami színházak tiszteletbeli és örökös tagjainak írott jogszabályban mindeddig nem rendezett jogviszonyait. E szabályozás célja a fennálló többirányú jogbizonytalanság megszüntetése mellett főképpen az, hogy a tiszteletben és örökös tagság intézményének szellemi és erkölcsi súlya a lehető legmagasabb színvonalra emeltessék. Az együttes bizottság a fent előadottakat átérezve, a törvényjavaslatot beható vita után egyhangú lelkesedéssel mind általánosságban, mind részleteiben változatlanul elfogadta s jelentését azzal terjeszti a t. Képviselőház elé, hogy a törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék. Kelt Budapesten, a képviselőház közoktatásügyi és pénzügyi bizottságának 1937. évi november hó 19-én tartott együttes ülésében. Illés József s. k., Törs Tibor & &., az együttes bizottság elnöke. az együttes bizottság előadója.