Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.

Irományszámok - 1935-468. Törvényjavaslat a Nemzeti Színházról

4 468. szám. érdekében. Az állandó fővárosi színház eszméje már az 1779. évben megjelenik egy németnyelvű röpiratban s a pozsonyi országgyűlés évében — az 1790. évben — már minden oldalról élénken propagálják a »nemzeti theátrum« megszervezésének terveit. A magyar fővárosban az 1790. évben, a Várszínházban hangzott el az első magyar szó, szinte jelképiesen : egy templomból átalakított múzsahajlékban. Ettől kezdve a vármegyék felirataikban állandóan sürgetik a magyar játékszín megalakítását; de míg Erdélyben és több vidéki városban gyökeret kezdett verni a magyar színészet, addig az ország fővárosában nem tudtak hajlékhoz jutni a magyar theatristák, bár kétségtelen, hogy Pest vármegye mindig pártfogásába vette a nemzet »napszámosait«, akik a magyar nyelv védelmét és ékesítését, másfelől a nemesebb erkölcsök formálását írták zászlajukra. A kezdő magyar színészet mindig a Karok és Rendek részéről tapasztalta a leghathatósabb pártfogást, de meleg pártfogásába fogadta a színészet ügyét az ország nádora is. Mindezek ellenére hosszú időbe került, míg a magyar színművészet az idegennyelvű művészek által részükre vendégjáték céljaira olykor-olykor átengedett színpad helyett állandó hajlékhoz jutott. Az 1833. évben a kiváló kassai színészegyüttes Budára került s Pest vármegye rövidesen szárnyai alá vette azt és bőkezűen megnyitotta előtte anyagi forrásait. Ennek az együttesnek magas művészi képességei sarkalták a vármegyét, hogy régi kedvenc tervét, a pesti állandó magyar színházat megvalósítsa. A megye a maga követei útján állandóan felszínen tartotta a diétán a magyar játékszín kérdését, országos gyűjtést is indított a színház felépítésének céljára és telket kért Pest városától. A városi polgárság többet adott, mint amennyit a vármegye kért. A város az 1834. évi április hó 12-én tartott ülésében kijelentette, hogy nemcsak telket hajlandó adni, hanem a telken színházat is kész felépíteni. A városi tanács még ebben a hónapban bizottságot is küldött ki az igért telek kijelölésére. Ennek a bizottságnak a munkája azonbankülönböző okokból elhúzódott. A nádor, mint a Szépítési Bizottság elnöke hozzájárult ugyan egy 600 négyszögölnyi dunaparti terület ingyenes átengedéséhez, a színház helyének végleges kijelölését azonban attól tette függővé, hogy a dunai rakpartot folytatólagosan mily módon fogják kiépíteni. A telek helye végre akként határoztatott meg, hogy azt a Dunaparton a kereskedelmi társaság épületével szemben kell kihasítani. A város által felajánlott telek kijelölésének ez az elhúzódása azt az aggodalmat keltette Pest vármegyében, hogy mire a város által tervezett színház felépül, addig a vármegye által nagy áldozattal fenntartott magyar színtársulat elszéledhet. Ilyen körülmények között a vármegye úgy látta, hogy egyelőre nem valósulhat meg azok elgondolása, akik a színházat a Dunaparton, az épülő új híd közelében, a nagy célhoz méltó díszes alakban kívánták felépíteni. Ennek a tervnek számos akadálya volt, aminek magyarázatát részben a nemzet akkori politikai helyzete is szolgáltatja. A birodalmi centralisták nem jó szemmel nézték a mozgalmat s a terv anyagilag sem volt kellően megalapozva. Széchenyi István is a dunaparti megoldás mellett foglalt állást, de óvta a közvéleményt az elhamarkodott végrehajtástól s különösen attól, hogy az építkezés a szükséges költségnek s az intézmény állandó fennmaradását biztosító anyagi fedezetnek a teljes előteremtése előtt megkezdessék. A nemzeti közvélemény azonban a sürgős megvalósítás után áhítozott és ezért bizalommal és lelkesedéssel fordult Pest vármegye akkori jeles alispánjának, Földváry Gábornak a buzgólkodása felé* aki ernyedetlen fáradozással és szívós kitartással csüggött a magyar játékszín minél