Képviselőházi irományok, 1935. VII. kötet • 358-467., III. sz.

Irományszámok - 1935-441. A képviselőház földmívelésügyi és pénzügyi bizottságának együttes jelentése "az öntözőgazdálkodás előmozdításához szükséges intézkedésekről" szóló 437. számú törvényjavaslat tárgyában

586 441. szám. Melléklet a 441. számú irományhoz. Törvényjavaslat az öntözőgazdálkodás előmozdításához szükséges intézkedésekről. (A képviselőház földmívelésügyi és pénzügyi bizottságának szövegezése szerint.) h Öntözési alap létesítése, 1. §. (i) A jelen törvény célja az öntözéses gazdálkodás lehetővététele érdekében szükséges munkálatok végre­hajtása, még pedig elsősorban a Tisza és Hármas-Körös folyókon egy-egy duzzasztómű létesítése, a Tisza mentén két szivattyútelep, továbbá a mind­ezekkel kapcsolatos öntözccsatorna­rendszerek megépítése, valamint az említett munkálatokkal létrehozott ön­tözőművek megfelelő kihasználásának előmozdítása. (2) Az (1) bekezdésben megállapított célok elérésének pénzügyi biztosítására öntözési alapot kell létesíteni. (3) Az öntözési alap bevételei: 1. az 1936 : XV. t.-c. 1. íjának (1) bekezdése alapján felvett kölcsönből az alföldi öntözésekre kijelölt 5,000.000 pengőnek még fel nem használt há­nyada ; 2. az 1937 t.-c. 1. §-ának (1) bekezdésében engedélyezett összeg­ből az alföldi öntözésekre kijelölt 5,000.000 pengő ; 3. tizennégy éven át az állami költ­ségvetésben előirányzandó, vagy egyéb ként biztosítandó legalább évi 5,000.000 pengő ; 4. az (1) bekezdésben említett ön­tözőművek hasznosítása folytán sze­dett díjak és az alap vagyonának egyéb jövedelmei; 5. a 8. §. (1) bekezdésében említett kölcsönök kamatai és törlesztő rész­letei. 2. §. (1) Az öntözési alap tekinteté­ben az utalványozás jogát a mellé­rendelt számvevőség közreműködésé­vel a M. Kir. Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke (3. §. (2) bek.) gya­korolja. (2) A földmívelésügyi miniszter az országgyűlésnek évenkint — a zár­számadással kapcsolatban —> jelentést tesz az 1. §. (1) bekezdésében említett munkálatok állásáról, illetőleg az ön­tözőművek kihasználásának előrehala­dásáról is. (3) Az alap kezelésére egyébként az állami alapok kezelésére vonatkozó sza­bályok irányadók ; az esetleg szükséges eltéréseket rendelettel a minisztérium állapítja meg. 2, A M. Kir. Országos öntözésügyi Hivatalra vonatkozó rendelkezések. 3. §. (1) Az 1. §.(1) bekezdésben meg­jelölt munkálatok végrehajtása a M. Kir. Országos Öntözésügyi Hivatal fel-

Next

/
Thumbnails
Contents