Képviselőházi irományok, 1935. VII. kötet • 358-467., III. sz.

Irományszámok - 1935-437. Törvényjavaslat az öntözőgazdálkodás előmozdításához szükséges intézkedésekről

437. szám. 565 Ha ezt a vízhiányt a szükséges időpontban mesterséges úton megadjuk, a növény fejlődését előmozdítjuk és a termést megnöveljük. Mint már előadtam, Alföldünkön a nyári csapadék az évek többségében kevés ahhoz, hogy a gazdák jó termésátlagot érhessenek el. Főleg a kapás- és a takarmánynövények termése ingadozó, mert a csapadékhiány rendszerint július—augusztus hónapokban következik be. Ezért nagyon bizonytalan a tengeri-termés, ezért nem adnak az alföldi rétek sarjúkaszálást és ezért kopárak az év második felében a legelők. A víz hiánya még sokkal inkább mutatkozik a szikes talajokon. Ezeken a növényzet gyorsan kiszárad, mert az elpárolgó víz a talajban levő sókat a felsőbb rétegekbe emeli fel és a sótartalom miatt a növény fejlődése megakad, Minthogy a szikesek területe több mint 600.000 katasztrális hold, ezek csökkent termőképességét a hazai mezőgazdaság erősen megérzi. Előadottakból látható, hogy az öntözésnek hazánkban nem az a szerepe, ami a csapadékhiányos subtropusi országokban (India, Egyiptom, Kalifornia, BelsőÄzsia stb.) van, ahol mezőgazdasági termelést csakis öntözéssel lehet folytatni. Nálunk az öntözés nem a termelés lehetővétételére kell, hanem a hiányzó nyári csapadék pótlására szolgál és az egyenletes, biztos termések lehetőségét adja meg. Éppen ezért a magyar öntözések vízszükséglete is kisebb, mint egyes tengerentúli országokban, annyival is inkább, mert alföldi talajaink nagy része kötöttebb és az ilyen talajokon a túl öntözés veszedelme is közel állóbb. Ezt a körülményt azonban szerencsésnek kell jeleznem, mert folyóink vízhozama a nyári hónapokban eléggé alacsony és az öntözésre szolgáló vízmennyiséget sem könnyű előteremteni. Szakközegeim az általános tervezés során erre a körülményre is kellő figyelmet fordítottak és az öntözőművek úgy vannak tervezve, hogy a növényzet vízigényét a vízhiányos nyári hónapokban is teljesen kielégítsék. Mielőtt az öntözőművek tervezésének általános szempontjaival foglalkoznék, ki kell térnem arra, hogy az öntözőberendezések megépítését miért tekintem állami feladatnak, noha maga az öntözés, mint a vízhasznosítás általában, haszonhajtó gazdálkodási mód. Ennek oka az, hogy mint köztudomású, az öntözéses gazdálkodás elterjedéséhez és meghonosodásához hosszú időre van szükség. Ahol a viszonyok ezt megengedték, mint pl. Franciaországban, Észak-Itáliában vagy Kínában, az öntözések magántörekvéssel fejlődtek. Az ilyen fejlődés azonban igen lassú és századokig is eltart. Ott, hol az öntözéses gazdálkodás gyorsabb bevezetésére volt szükség, mindenütt állami beavatkozás történt. A lombardiai öntözések gyors fejlődése a XIX. században az állami Cavour-csatorna megépítésének következménye volt és a délfrancia öntözések múlt századbeli fejlődése is bizonyos mértékű állami támogatással történt. A nagyarányú öntözések bevezetését úgy Indiában, mint Egyiptomban az angol kormány tette lehetővé s az öntözőművek megépítését ugyancsak állami feladatnak tekintették Észak-Amerikában és Ausztráliában is. Mint az előzőkben vázoltam, a magyar öntözéses gazdálkodás elterjesztésére nem áll túlhosszú idő rendelkezésünkre s ha a jövőben szükséges öntözések lehetőségét biztosítani akarjuk, az öntözőműveket éppen úgy az államnak kell létesítenie, mint a nálunk tőkeerősebb külföldi országokban történt. Kern szabad elfelednünk azt sem, hogy a magyar mezőgazdaság tőkeszegény és a maga erejéből nem bírná el a sok milliós befektetést. A közérdekű öntözőcsatornákról alkotott 1900. évi XXX. t.-c. az ilyen művek létesítését állami támogatással kívánta biztosítani s e célra az állami költségvetésben évi 300,000 koronát állított be. A gazdák ennek ellenére sem siettek