Képviselőházi irományok, 1935. VI. kötet • 282-357., II. sz.

Irományszámok - 1935-284. Törvényjavaslat a gazdatisztek öregségi, rokkantsági és haláleseti kötelező biztosításáról

284. szám. 17 Az özvegyi nyugdíj fele, a nevelési segély félárvánkint 15%-a, teljesen árvánkint 30%-a az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjnak. A szolgáltatások fedezése az ú. n. hármas teherviselés elve alapján történik: az átlagfizetés 12%-ának megfelelő összegű évi kötelező biztosítási díj felét a biztosított, másik felét munkaadója viseli s a biztosítási díjakból befolyó bevételeket állami hozzájárulás növeli. A biztosítás pénzügyi megalapozása tekintetében egyébként a biztosítástechnikai indokolás nyújt részletes tájékoztatást. Ehelyütt csupán azokat az indokokat említem még meg, amelyek a szolgáltatások megállapításának a javaslat által választott módja mellett szólnak. A szolgáltatások megállapításának módját illetőleg az utóbbi évek során többször felmerült olyan elgondolás, amely szerint a biztosítottakat 10 évi szolgálat után a fizetés 40%-ával egyenlő összegű nyugdíjban kellene részesíteni s ezen túl a nyugdíj összege évenkint a fizetés 2%-ával emelkednék. Ilyen rendszer azt kívánja, hogy valahányszor a biztosított fizetése emelkedik, az alacsonyabb fizetés alapján befolyt díjakból előállott díjtartalék olyan mértékűre egészíttessék ki, mintha kezdettől fogva a felemelt fizetés alapján történtek volna a díjfizetések. A díjtartaléknak ez a folytonos kipótlása nem ütközik nagyobb nehézségekbe ott, ahol a biztosított mindvégig egy és ugyanannál a munkaadónál marad alkalmazásban, mert a munkaadótól ebben az esetben el lehet várni, hogy a díjtartalék pótlásának fele költségét viselje. A gazdatisztek nagy része azonban többször változtatja alkalmazási helyét s nem lenne méltányos az, hogy a díjtartalékot —- habár csak részben is — olyan munkaadó egészítse ki, akinél abban az időben, amikor a pótlásra szoruló díjtartalék keletkezett, a gazdatiszt még nem is állt szolgálatban, de nem lenne méltányos az sem, hogy kiegészítésre az a munkaadó legyen köteles, akinél a gazdatiszt már nincs alkalmazva. így tehát a díjtartalék kiegészítését teljes egészében a gazdatiszt által viselendő tehernek kell minősíteni. Ez elől más rendszerben sem igen lehet kitérni. Nem szabad azonban olyan megoldást választani, amely mellett ez a teher a gazdatisztre kötelező erővel súlyosodik, mert ez a gazdatisztek számára nem egy esetben elviselhetetlennek mutatkoznék. Minthogy pedig a bírált rendszer csak úgy állhat meg, vagyis a mindenkori fizetéshez mérten a nyugdíjszolgáltatásokat csak akkor lehet meghatározni, ha a díjtartalék kiegészítése sohasem marad el, ennélfogva ez a rendszer a gazdatisztek öregségi, rokkantsági és haláleset! biztosítása szempontjá-ból kétségkívül alkalmatlan. E biztosítás megvalósításához olyan rendszerre van szükség, amelyben fizetésemelkedés esetén a díjtartalék kiegészítésének lehetősége a gazdatiszt számára nyitva áll, de amely nem akad meg akkor, ha ez a díjtartalékkiegészítés elmarad. Törvényjavaslatom ilyen rendszert választott. A biztosítás szolgáltatásai — nem tekintve a szociális kiegyenlítésül szánt nyugdíj törzset — a gazdatiszt után történt összes befizetésekhez viszonyulnak. Abban az esetben, ha a biztosított javadalmazása a biztosításban eltöltött idő alatt, mint az történni szokott, változik, e rendszer természetesen azzal az eredménnyel jár, hogy a nyugdíj — 40 évi biztosítás után — az átlag körül fog mozogni s nem az utoljára élvezett fizetéshez igazodni. Ha azonban a gazdatiszt kívánja, az önkéntes többletbiztosítás révén azt is elérheti, hogy legalább is megközelítőleg, úgynevezett 100%-os nyugdíjjal válhasson meg szolgálatától. A javaslatom által alapul vett rendszernek a nyugdíjak összegének alakulására gyakorolt kihatását legjobban az alábbi néhány példán lehet szemlélni. A) Ha egy gazdatiszt javadalmazása biztosítási viszonya alatt mindvégig évi 1200 P, 10 év után 393*60 P, 15 év után 530*40 P, 25 év után 804 P és 40 év után 1214*40 P nyugdíjat kap. Képv. iromány. 1935—1940. VI. kötet. 3