Képviselőházi irományok, 1935. VI. kötet • 282-357., II. sz.
Irományszámok - 1935-285. Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartás tárgyában
102 285. szám. jelentőségében, ezért ennek orvoslása a legégetőbb feladat. Az ügyvédi pálya zsúfoltságának megakadályozására irányuló törekvések visszanyúlnak a század első esztendőibe, s azóta ez a kérdés mindeddig nem jutott nyugvópontra, annál kevésbbé találta meg kielégítő megoldását. Mint a megoldásnak egyedül lehetséges módját, felvetették ezek a törekvések az ügyvédek zárt létszámának gondolatát. Ebben a gondolatkörben foglalkozott a kérdéssel a közelmúltban (1933. évi április és május havában) a Magyar Jogászegylet és a Budapesti Ügyvédúnió által az ország vezető jogász — egyéniségeinek közreműködésével rendezett tanácskozás is s ugyancsak ebben a gondolatkörben keresték — egy-két kivételtől eltekintve — az ügyvédi kar válságának megoldását az ügyvédi rendtartás tárgyában az ügyvédi kar kiválóságai által készített tervezetek is. Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy a javaslat nem a zárt létszám elvi álláspontján szabályozza az ügyvédi karba felvétel kérdését, aminthogy ezt a nagyhorderejű kérdést nem tekintheti elvi küzdelmek színterének. A kérdés megoldása a megelőző fejtegetésekben tüzetesen megvilágított gyakorlati okok alapján vált égetően nyomasztó kormányzati feladattá ; következőképpen a megoldást is a gyakorlati élet követelményeinek világában kell keresni. Mellőzöm ennélfogva az úgynevezett szabad ügyvédség és a zárt létszám rendszere mellett vagy az ellen szóló érvek felsorakoztatását, minthogy a javaslat elgondolása nem tartozik bele az úgynevezett zárt létszám fogalomrendszerébe. A javaslat ezt a kérdést is a rendszerének alapjául szolgáló elvnek, az egyensúly elvének gyakorlati alkalmazásával törekszik megoldani. Az ügyvéd hivatása a társadalom jogi szükségleteinek kielégítése. Ezeknek a szükségleteknek a mértéke — legnagyobb részben — az élet gazdasági viszonyainak függvénye ; a szükségletek felmerülése s azok kielégítése körül tehát a gazdasági alapzat szükségszerűen kifejezésre juttatja a gazdasági élet egyik törvényszerűségét, a kereslet és kínálat alakító hatását. Megszűnik az egyensúly, ha az alakító tényezők közül akármelyik túlsúlyra jut. A javaslatnak nem áll módjában a múltba visszaható erővel kiküszöbölni vagy elhárítani az egyensúlyhiány káros következményeit, ellenben megteremti a lehetőséget arra, hogy az elhárítás rendszere működésbe jöhessen, ha az ügyvédi közreműködés igénybevételének szüksége s a szükséglet kielégítésére rendelkezésre álló ügyvédi munka egyensúlya a jövőben megbillenne. A javaslat az élet gyakorlati értékű szemléletét az elérhető legteljesebb mértékben alkalmazni kívánja. Ezért nem gondol arra, hogy hosszabbrövidebb időre egyáltalában felfüggessze az ügyvédi karba felvételt, vagy hogy általános érvénnyel meghatározza a névjegyzékbe felvehető ügyvédek számát. Ellenben feladatává teszi az ügyvédség testületi szervezetének, hogy letelepedési helyek szerint kísérje figyelemmel az ügyvédi kereslet és kínálat alakulását s emelje fel figyelmező tekintetét, ha az egyensúly állapotát veszélyeztetettnek látja. Ezeken a megfontolásokon alapul a javaslatnak az a rendelkezése, amely lehetővé teszi az ügyvédi karba felvételnek meghatározott letelepedési helyre vagy helyekre vagy akár a kamara egész területére kiterjedő korlátozását, ha megállapítható, hogy az ügyvédek száma az illető helyen a lakosság számához és gazdasági helyzetéhez mérten túlságosan magas s ennek folytán a tisztességes ügyvédi munkából való megélhetést tartósan lehetetlenné teszi. A korlátozás abban áll, hogy a megüresedő helyeknek csak a szükséglethez igazodó hányadát lehet új felvétellel betölteni s addig tart, amíg az ügyvédi munka kereslete és kínálata között a kellő egyensúly helyre nem áll (51. §., 53. §.). Ismételten hangsúlyozom, hogy a javaslat nem az úgynevezett zárt ügyvédi létszám rendszerét valósítja meg. Mindamellett foglalkozni kívánok röviden azokkal az ellenvetésekkel, amelyeket az ügyvédi létszám bármilyen vonatkozású korlátozása ellen szoktak felhozni.