Képviselőházi irományok, 1935. VI. kötet • 282-357., II. sz.

Irományszámok - 1935-285. Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartás tárgyában

285. szám. 97 szóló 1874 : XXXIV. törvénycikkbe foglalt szabályozásnak meg is lett volna az a rugalmassága, amelynek erejével a törvény alkalmazása nyomán kialakult gyakorlat számottevőbb zökkenők nélkül simulhatott volna a jogi és gazdasági élet változásainak üteméhez, az a megrázkódtatásszerü átalakulás, amely az utolsó évtizedek eseményei folytán nemzetünk életében bekövetkezett, elmellőzhetetlenné tette az ügyvédség külső és belső szervezetének új rendezését. Az 1874 : XXXIV. törvénycikkbe iktatott ügyvédi rendtartás ugyanis a fejlődés hatalmas lendülete előtt álló, nagyarányú szellemi és gazdasági fellendülés felé tartó ország jogi szükségleteit s ezeknek a szükségleteknek kielégítésére rendelt gazdaságilag erős ügyvédséget tartotta szem előtt. Azóta azonban hazánk területe majdnem egyharmadára, lakosságának száma alig felére csökkent, gazdasági ereje nagymértékben megfogyatkozott, az ügyvédek száma ellenben az 1875ben a Nagy-Magyarországon működő 2445 ügyvédről a megcsonkított Magyarországon megélhetést kereső, kerekszámban 6700 ügyvédre szaporodott. A nemzet életének viszonyait erkölcsi és alkotmányos felelősséggel intéző kormányzatnak és a nemzet egyetemének érdekeit oltalmazó törvényhozásnak ezekkel a tényekkel a legkörültekintőbb megfontolással számolnia kell. IV. Az I—

III. alatt előadottakon felül a jogélet fejlődése is á legnyomatékosabban követeli az ügyvédi rendtartás újjáalkotását. Az 1874: XXXIV. törvénycikk megalkotása óta eltelt több mint hatvan esztendő alatt jogrendszerünk részint egészen új intézményekkel bővült, részint pedig gyökeres átalakulásokon ment át, ami szintén közelről érintette az ügyvédi szervezetet s az ügyvédi működést. Elegendő ebben a vonatkozásban arra utalni, hogy erre az időszakra esik a polgári és bűnvádi perrendtartás megalkotása, a polgári és büntető jogrendszer körében számos nagyfontosságú anyagi jogi szabályozás megteremtése. V. Nem kerülhetik el a figyelembevételt az ügyvédség belső életében felmerült s válságszámba menő jelenségek sem. Az ügyvédség válsága különösen három tünetcsoportban szemlélhető, amelyeknek mindegyike szerves összefüggésben van egymással. Az első az ügyvédség gazdasági válsága. Az ügyvédi kamaráknak az 1874: XXXIV. t.-c. 32. §-ában foglalt rendelkezése alapján felterjesztett évi jelentései rámutatnak arra a súlyos anyagi helyzetre, amellyel az ügyvédek tetemes részének küzdenie kell. Az ügyvédség gazdasági helyzetére különösen jellemző erejűek a budapesti ügyvédek lakásviszonyaira vonatkozó adatok. Az ügyvédre bízott nagyjelentőségű anyagi és eszmei értékek kellő oltalmához fűződő közérdek egyebek között az életberendezkedés külső keretének tekintetében is meghatároz az ügyvéd számára egy bizonyos alsóhatárként jelentkező színvonalat. A lakás tekintetében ez az alsóhatár — amint azzal később részletesebben foglakozom — kétségtelenül a főbérlet. Ezzel szemben 193Ö-ban Budapest székesfőváros statisztikai hivatala által a főváros polgári népességének társadalmi és gazdasági viszonyaira kiterjedően az 1930. évben felvett és 1935-ben nyilvánosságra hozott, a 3168 budapesti ügyvéd közül 2749 budapesti ügyvéd adatszolgáltatását felölelő adatok szerint 215 ügyvéd (8%) volt albérlő, 8 »albérlő családtagja«; a statisztikai adatfelvétel 24 ügyvédet a lakásviszonyok szempontjából a háztulajdonos, haszonélvező, főbérő, főbérlő családtagja és az előbb említett csoportok mellett az »egyéb«, négyet az »ismeretlen« csoportban tüntet fel. Alig lehet kétség afelől, hogy ebbe a két utóbbi csoportba került ügyvédek lakásviszonyok szempontjából még az »albérlő esaládtagjá«-nál is súlyosabb viszonyok közt élnek. A 215 albérlő ügyvéd között 112 nőtlen és 103 családos, 53 gyermektelen, de 37-nek 1—2 gyermeke, 9-nek 3—4 gyermeke, egynek ötnél több gyermeke föépv, iromány. 1935-H1940. VI. kötet. 13