Képviselőházi irományok, 1935. IV. kötet • 197-238. sz.
Irományszámok - 1935-197. Törvényjavaslat az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról
22 197. szám. így évi bevételük gyakran még a kétszáz pengőt sem haladja meg. Ilyen körülmények között nincsen mód az ipartestület fennállásához szükséges megfelelő anyagi erő megszerzésére és kizárt a megfelelő, kellően díjazott ipartestületi jegyző szerződtetése. Minthogy kézművesiparosainknak sem érdeke az életképtelen ipartestületek fenntartása, —• az ipartestületi szervezet célszerű kiépítése végett •— lehetővé kell tenni az ilyen ipartestületeknek megszüntetését, illetőleg más ipartestületbe beolvasztását. A 26. és 29. §-olchoz. A tanidő és a segédi szakbavágó gyakorlat tartamának felemelésétől eredményt csak akkor várhatunk ha a munkaadók a törvény intenciójának megfelelően ezt az időt a tanonc és segéd szakképzettségének emelésére használják. Ezt pedig csak fokozottabb ellenőrzéssel lehet biztosítani. A szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a hatósági ellenőrzés mellett kívánatos az ellenőrzésre az ipartestületeket is feljogosítani. Az üzleti titok és az üzleti érdek védelméről a végrehajtási rendelet fog gondoskodni. A 27. §-hoz. A fennálló rendelkezések szerint az ipartestület kötelékébe való felvételért fizetendő, úgynevezett felvételi díjat a fennálló rendelkezések értelmében csupán az ipar jogosítvány elnyerése után kell fizetni. Az ipartestületek köréből állandóan panasztárgyává teszik a felvételi díjaknak nehezen történő behajtását és ezzel kapcsolatban azt, hogy a felvételi díjak elmaradása folytán évenkint igen tetemes pénzösszegtől esnek el az ipartestületek, holott anyagi megerősödésük elsőrendű közérdek. Nem lehet kitérni tehát annak a kívánságnak teljesítése elől, hogy a felvételi díjat az ipar jogosítvány kiadása iránt előterjesztett kérelemmel kapcsolatban Je kelljen róni és ilyképpen az ipartestületet megillető díjnak pontos befizetését biztosítani. A 28. §-hoz. E szakasz az árrombolás elleni védekezést célozza. A gazdasági válság az iparosság számára termékeinek és munkájának értékesítését rendkívül megnehezítette s ezáltal az iparosokat éles versenyre Ösztönözte. Az éles verseny pedig az iparosokat áraik és munkadíjaik mérséklésére kényszerítette. Az árak mérséklése általában csupán a haszontétel csökkentését eredményezte, akadtak azonban mind nagyobb számmal iparosok, akik a mérsékelt árak mellett sem tudtak elegendő árut értékesíteni, munkát vállalni. Ezek azután az árakat az önköltségig, sőt az alá csökkentették. Ezzel az eljárással azonban a közönségnek, alkalmazottaiknak és versenytársaiknak ártanak. Ahhoz ugyanis, hogy az önköltségen vagy ezen alól árusíthassanak s az így szerzett bevételből megélhessenek, valakit okvetlenül meg kell károsítaniok. Vagy megkárosítják azt, akitől árut szereztek be azáltal, hogy a hitelezett vételárat nem fizetik meg, vagy a háztulajdonost, akinek nem fizetnek lakbért vagy a kincstárt, amelynek nem fizetnek adót, vagy a munkásbiztosítókat, amelyeknek nem fizetik meg a járulékokat vagy a munkásaikat, akiket éhbérért dolgoztatnak, vagy ezeket valamennyit. Megkárosítják azonban ezzel az eljárásukkal versenytársaikat is. Azok, akik a fentebbi kötelezettségeiknek, mint vételár-, házbér-, adó-, munkásbiztosítás-tartozásaiknak eleget tesznek s a munkásaiknak is megfelelő bért fizetnek, az önköltségi áron vagy ezen alul árusítóval versenyezni nem tudnak s előbb-utóbb maguk is tönkremennek. Az árrombolókkal szemben a tisztességtelen versenyről szóló törvény nyújtott valamelyes védelmet. Az ennek alapján kifejlődött bírói gyakorlat szerint a másoknál olcsóbban, beszerzési áron alul történő árusítás tisztességtelen versenynek minősül, ha a versenyzés módja kétségtelenné teszi, hogy az olcsó árusítás az iparos minden jogos gazdasági érdeke nélkül, kizárólag a versenytárs szándékos megkárosítása, tönkretétele végett történik, vagy ha az iparos valamely
