Képviselőházi irományok, 1935. IV. kötet • 197-238. sz.
Irományszámok - 1935-197. Törvényjavaslat az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról
16 197. szám, A 11. §-hoz. A javaslat 11. §-a az iparengedély kiadásának biztosítéktól való függővé tételéről szól. Az 1922 : XII. törvénycikknek ezt a kérdést szabályozó 37. §-a felsorolta azokat az iparokat, amelyekben az engedély kiadását biztositéktól kell függővé tenni. Ez a rendelkezés a gyakorlatban nem bizonyult megfelelőnek ; felmerült a szüksége annak, hogy más iparengedélyek kiadása is biztositéktól tétessék függővé. Ezért a javaslat mellőzi azoknak az iparoknak felsorolását, amelyeknél az iparengedélyt biztosíték letételétől kell függővé tenni s az illetékes minisztert hatalmazza fel ezeknek az iparoknak meghatározására. Ennek a rendelkezésnek megfelelően a biztosíték nagyságát és letételének módját nem szabályrendeletben kell megállapítani, hanem azt minden esetben az illetékes miniszter állapítja meg. A 12. §-hoz. A javaslat 12. §-a az iparengedélyek számának meghatározását szabályozza. Ez a rendelkezés az 1922: XII. t.-c. 38. §-ában foglalt szabályoktól eltérően nem határozza meg, hogy mely engedélyhez kötött iparok gyakorlására kiadható iparengedélyek számát lehet a szabályrendeletben előre megállapítani, hanem az illetékes minisztert hatalmazza fel arra, hogy ezeket az iparokat megjelölje s arra is feljogosítja, hogy abban az esetben, ha a számot szabályrendelet nem határozza meg, a számot maga határozhassa meg. Ezeket az újításokat a gyakorlati tapasztalatok teszik szükségessé. A versenyviszonyok változása és a közszempontok érvényesítése megkövetelheti, hogy valamely engedélyhez kötött iparban a kiadható iparengedélyek száma sürgősen meghat ároztassék, ennek az iparnak kijelölése és a szám meghatározása törvényhozási, illetőleg szabályrendeleti úton igen hosszadalmas, azért van szükség arra, hogy mind az ipar kijelölése, mind a szám meghatározása rendeleti úton történhessék. A 13. §-hoz. E szakasz —- a törvényjavaslat 27. §-ában foglalt rendelkezések figyelembevételével — elrendeli, hogy az ipartestületi felvételi díj befizetését tanúsító elismervényt is mellékelni kell az ipar jogosítvány kiadására irányuló beadványhoz. A 14. §-hoz. Az eredetileg személyjogú iparűzésből kifejlődött átruházható iparjogoknak: az úgynevezett reáljogoknak korlátozása iránt jogszabályaink már a XIX. század közepétől kezdve rendelkeznek. Az 1859. évi iparpátens, az 1872 : VIII. törvénycikk és az 1884 : XVII. törvénycikk az ipari reáljog visszafejlesztése érdekében főleg két elvet juttattak kifejezésre : nem szabad új reáljogot engedélyezni, továbbá a reáljog mások ipargyakorlását nem akadályozhatja. Az 1922: XII. t.-c. 44. §-a az említetteken továbbmenően úgy rendelkezik, hogy a reáljog megszűnik, ha tulajdonosa, illetőleg a reáljog bérbeadása esetében a bérlő az ipart egy éven át nem gyakorolja. Az ipari re ál jogok közül ma már csak a kéményseprési re ál jogoknak van jelentőségük. Az országban — az 1933. évi adatok szerint — 504 személyjogú kéményseprési munkakerület mellett 84 reáljogú kerület van. A reáljogok gátolják a kéményseprősegédek önállósulását és a reájuk irányadó különös jogszabályok az ipari közigazgatás zavartalan menetét akadályozzák. Megváltásukat az államkincstár pénzügyi helyzete nem engedi meg. Ilyen körülmények között csak az a megoldás kínálkozik, hogy a reáljogokat hosszú határidő kitűzésével megszüntetjük. Ezért a törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy a reáljog megszűnik attól a naptól számított húsz év eltelte után, amely napon a reáljog arról, akinek az alkotandó törvény hatálybalépésekor tulajdonában volt, másnak tulajdonába ment át. A reál jog utolsó tulajdonosának érdekeit méltányolva azonban azt is kimondja, hogy a reáljognak utolsó tulajdonosa az iparüzletet személy jogon folytathatja, ha az ipar gyakorlá/sához megkívánt kellékeket harminc nap alatt saját
