Képviselőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-196. sz.
Irományszámok - 1935-107. Törvényjavaslat az orvosi rendtartásról
62 107. szám. 54. §. (i) A jelen törvény 51. és 52. §-ában megállapított vétségek és kihágások elbírálása a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik. (2) A jelen törvény 53. §-ában meghatározott kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, a kir. rendőrség működési területén a kir. rendőrségnek mint rendőri büntetőbíróságnak hatáskörébe tartozik. VI. fejezet. Vegyes rendelkezések. 55. §. (1) A kerületi kamarák megalakításának előkészítésére a belügyminiszter a Magyar Országos Orvosszövetség javaslatának meghallgatása után kamaránként öt-öt tagból álló bizottságot nevez ki. E bizottság a tagjai sorából szótöbbséggel titkos szavazás utján választ elnököt és titkárt. (2) A bizottság elnöke a hivatalos lapban, a Magyar Országos Orvosszövetség hivatalos lapjában, valamint a szaksajtóban felhívja mindazokat, akik a kamarai tagok sorába felvételre jelentkezni óhajtanak, hogy a felvételre irányuló kérvényüket igazoló irataikkal együtt a bizottság titkárához a hirdetménynek a hivatalos lapban közzétételétől számított tizenöt napon belül nyújtsák be. (3) Az ideiglenes felvétel kérdésében a bizottság a jelen törvény második fejezete rendelkezéseinek figyelembevételével határoz. A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye. Akinek felvételét a bizottság megtagadta, felvételét a megválasztott választmánytól ismét kérheti. (4) A kerületi kamara megalakulásával e szakasz alapján kinevezett bizottság működése megszűnik. (5) Az országos közgyűlés és az országos választmány megalakulása iránt a belügyminiszter a kerületi kamarák megalakítása után intézkedik. 56. §. Az országos kamara az ügyrendet és a .fegyelmi szabályzatot a jelen törvény hatályba lépésétől számított hat hónap alatt köteles jóváhagyás végett a belügyminiszterhez felterjeszteni. Ha a felterjesztett ügyrend vagy a fegyelmi szabályzat a törvénynek nem felel meg vagy alaki és tartalmi fogyatkozásai miatt nem alkalmas arra, hogy jogszabályul szolgáljon, a belügyminiszter egyes rendelkezések kihagyását, módosítását vagy a kijelölt hiányok pótlását kívánhatja. Ha az országos kamara a megszabott határidő alatt a belügyminiszter kívánságának megfelelően az ügyrendet, illetőleg a fegyelmi szabályzatot nem módosítja vagy az a módosítás után sem felel meg rendeltetésének, a belügyminiszter rendeletben intézkedik. Ez a rendelet hatályát veszti, mihelyt a kamara olyan ügyrendet, illetőleg fegyelmi szabályzatot alkot, amelyet a belügy miniszt er j óváhagy. 57. §. A vizsgázott fogászmestereknek a törvényes rendelkezések keretei közt folytatott gyakorlatát ez a törvény nem érinti. 58. §. (1) Az országos közgyűlés a kamara tagjai közül két felsőházi tagot és két póttagot választ. Az egyik tagot és az egyik póttagot azok közül kell választani, akik valamely vidéki kamara tagjai. (2) Az országos kamara közgyűlése által választott felsőházi tagok választására és megbízatásának időtartamára az 1926 : XXII. t.-c. 7—10. §-ainak rendelkezései irányadók azzal az eltéréssel, hogy az időközben megüresedett tagsági helyre (1926 : XXII. t.-c. 9. §. második bekezdése) a Budapesten gyakorlatra jogosult tag helyének megüresedése esetében a budapesti póttagot, a vidéken gyakorlatra jogosult tag helyére pedig a vidéki póttagot kell-behívni. (3) A jelen törvény hatálybalépése után elsőízben megválasztott két tag megbízatása akkor kezdődik, amikor az 1926 : XXII. t.-c. 24. §-a alapján kinevezett felsőházi tag megbízatása a hivatkozott szakasz utolsó bekezdése értelmében véget ér vagy felsőházi tagsága bármely más okból megszűnik (1926 : XXII. t.-c. 25., 28. és 29. §.).