Képviselőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-196. sz.

Irományszámok - 1935-121. A képviselőház igazságügyi és földmívelésügyi bizottságának együttes jelentése "a család hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról" szóló 110. számú törvényjavaslat tárgyában

121. szám. 255 oldásánál nincs szükség a földmívelésügyi minisztereiöldbirtokpolitikai "szempontokat oltalmazó közreműködésére. Egyébként a fentebb javasolt szöveg világosabban juttatja kifejezésre azt is, hogy a megterhelési tilalom feloldásának is csak a felszabadult vagyon tulajdonosának (ideértve természetesen az utolsó hitbizományi birtokost is) kérelmére van helye. 31. A 22. §. első és második mondata közé a bizottság a következő mondat beszúrását javasolja : »Ha a földbirtokpolitikai célra szükséges elidegenítés az ingatlan eldarabolása útján történik, arra kell törekedni, hogy a kegyúri terhek megfelelő ingatlanrész kihasítása és az egyház tulajdonába bocsátása útján megváltassanak.« A 22. §-nak eredeti szövege is lehetőségét nyújt a kegyúri terhek megváltására ; a §-hoz fűzött indokolás pedig hangsúlyozza is azt, hogy e terhek egyességi megváltása a legcélszerűbb megoldás. Mégis a bizottság ezen túlmenően is elősegíteni kívánja a feliti rendelkezéssel annak a célnak biztosítását, hogy a kegyúri terhek kérdése ne lehessen súrlódási felület az egyház és az érdekeltek között. Oly rendelkezést azonban, amelynek értelmében ezeket a kegyúri terheket minden egyes eldarabólás esetében ''természetben kihasítandó ingatlannal kellene megváltani, a bizottság sem tartott felvehetőnek, mert például kisebb területek eldarabolása esetében a kegyúri terhek fedezésére esetleg oly csekély ingatlanrészleteket kellene kihasítani és a különböző helyeken levő ingatlanok eldarabolása alkalmával kihasított ezek a kis ingatlanrészletek egymástól oly távolságra s esetleg csak újabb bonyolult jogviszonyok létesítése útján megközelíthető helyeken lennének, hogy a kegyúri terhek megváltására kihasított ingatlanok az egyház kezében lényegesen csekélyebb értéket képviselnének s így az említett kihasítások az egyház érdekeit sem szolgálnak s gazdasági szempontból is igen káros eredményre vezethetnének. Általában ennek a kérdésnek a rendezésében is a törvénynek kellő rugalmassággal kell bírnia, mert az életben kimeríthetetlen változatossággal előforduló esetek mindegyikére nem szabad egyöntetű, merev szabályt alkotni. Egyébként nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy egyéb ingatlanok, vagyis nem hitbizományi kötöttségből felszabadult ingatlanok eldarabolása esetére sincs olyan jogszabály, amely a kegyúri terheknek ingatlanban megváltását egyenesen kötelezővé tenné. 32. A bizottság a 23. §. első bekezdésének 11. sorában előforduló »felszabaduló« szó helyébe a »felszabadult« szó alkalmazását tartja helyesnek, mert a volt hitbizományi vagyonból való részesedést (12., 18. §.) időbelileg megelőzi e vagyonnak a 10. §. értelmében történő felszabadulása. 33. Ezzel a §-szal kapcsolatban beható vita tárgya volt az a kérdés is, nem kellene-e módosítani a törvényjavaslatnak azon az álláspontján, hogy a 23. §-ban s az erre a §-ra utaló 26. §. első bekezdésében említett követelésekért fennálló felelősség is — az örökösök felelősségének hasonlatosságára •— egyetemleges. A bizottság a kérdésnek a törvényjavaslatban foglalt megoldását minden vonatkozásban helyesli. E részben mindenekelőtt rá kell mutatnunk arra, hogy a 18. §. módosított szövege mindenképpen elősegíti a szóbanlévő egyetemleges terhek egyesség útján rendezését is. Lehetséges, hogy azoknak az eseteknek egyikében-másikában, amelyekben ilyen egyességi rendezés az ismételt kísérletek ellenére sem jön létre, valamelyik egyetemleges adós — legalább is átmenetileg •— méltánytalan helyzetbe jut annak következtében, hogy a hitelező követelésének egész összegét vele szemben érvényesíti. Ez azonban még mindig kevésbbé méltánytalan és hátrányos helyzet, mintha a törvény a szóbanlévő terhek részenkénti megosztásával a gazdaságilag kétségtelenül gyengébb felet, így a tartásra szoruló családtagot, a nyűg-