Képviselőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-196. sz.

Irományszámok - 1935-114. A képviselőház földmívelésügyi, közgazdasági és közlekedésügyi, valamint pénzügyi bizottságának együttes jelentése "a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról" szóló 105. számú törvényjavaslat tárgyában

200 114. szám. készíteni, köt elég ezt a szándékát elő­zetesen az illetékes községi elöljáró­ságnál — a készítés helyének, idejének és a készítendő törkölybor mennyiségé­nek feltüntetésével — bejelenteni. A községi elöljáróságok a náluk esz­közölt bejelentések alapján a törköly­bor előállítását és felhasználását ellen­őrizni kötelesek. 44. §. Borpárlat (borszesz) az a szeszes folyadék, amely kizárólag ter­mészetes bornak lepárlása útján ké­szül (nyersanyag). Borpárlat, mint szeszes ital, az az ital, amely kizárólag borpárlatnak, mint nyersanyagnak kellő érlelése, esetleg megfelelő ízesítők (ingredien­ciák) hozzáadása útján készül s az érlelés által keletkezett zamatanya­gokat kellő mennyiségben tartalmazza. A borpárlatnak, mint szeszes ital­• nak legalább 38 térfogat % szeszt kell tartalmaznia. A borpárlatnak szeszes italként, valamint a jelen törvény rendelkezései alá eső egyéb szeszes italok előállításá­nál való felhasználására, kezelésére, elnevezésére és forgalombahozatalára vonatkozó szabályokat a földmívelés­ügyi miniszter rendelettel állapítja meg. A jelen törvény 2. §-ának 3. és 5. pontjában, továbbá a 6., 29., 30., 39. és 40. §-okban említett borpárlat alatt mindenkor a borpárlatot, mint szeszes folyadékot kell érteni. 45. §. Gyógybor a gyógyítás célját szolgáló bor. A hivatalos Magyar Gyógyszer­könyvbe felvett gyógybor ok (gyógy­szeresborok) készítésére és forgalomba­hozatalára a Magyar Gyógyszerkönyv utasításai irányadók. A hivatalos Magyar Gyógyszer­könyvbe fel nem vett gyógyborok készítésére és forgalombahozatalára a ,m. kir. belügyminiszter a m. kir. föld­mívelésügyi miniszterrel egyetértve ad engedélyt. Á gyógyszereket tartalmazó gyógy­.borokat (gyógy b or különlegességeket) csakis gyógyszertárakban és gyógy­árukereskedésekben (drogéria) szabad árusítani. A jelen törvény rendelkezései a gyógy bor okra (gyógy borkülönlegessé­gekre) annyiban irányadók, hogy ezek készítéséhez is alap- vagy nyersanyago­kul csak a jelen törvényben megsza­bott kellékeknek megfelelő természetes bort szabad használni. IV. fejezet. Az ellenőrzésre vonathozó rendelkezések. 46. §. A jelen törvény rendelkezései­nek megtartása felett az ellenőrzést a közigazgatási hatóságok és a föld­mívelésügyi miniszter által közvetlenül megbízott közegek gyakorolják. Az ellenőrző hatóságok és közegek jogosultak bármely olyan helyiségben, amely a jelen törvény rendelkezései alá eső italok előállítására, kezelésére, el­helyezésére és forgalombahozatalára vagy mindezek irányítására szolgál, — a felmerülő szükséghez képest rendőri segédlettel — helyszíni szemlét tar­tani, az italokból és anyagokból mintát venni, az üzleti könyveket, feljegyzése­ket, számadásokat és egyéb iratokat megtekinteni s azokról esetleg másola­tot venni. A m. kir. posta és a nyilvános közle­kedési vállalatok kötelesek, a hatósági ellenőrzés elősegítése céljából, a jelen törvény rendelkezései alá eső italok és egyéb anyagok szállítására vonatkozó adatokat az eljáró közegek ily irányú felszólítására velük közölni. A hatósági ellenőrzés során köve­tendő eljárásra vonatkozó részletes sza­bályokat a földmívelésügyi ininiszter rendelettel állapítja meg. 47. §. Aki a jelen törvény alapján végzett hivatalos eljárása közben tu* ,domására jutó üzleti vagy üzemi tit­kot maga vagy más javára felhasz­nálja, vétséget követ el s egy évig ter­jedhető fogházzal büntetendő. 48. §. A szőlészeti és borászati szak­os gazdaságpolitikai kérdések megvi-

Next

/
Thumbnails
Contents