Képviselőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-196. sz.
Irományszámok - 1935-110. Törvényjavaslat a családi hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról
110. szám. . 125 Minden méltánylást érdemlő érdeket teljesen és maradéktalanul kielégítő megoldást ebben a kérdésben találni alig lehet. Első tekintetre az a gondolat merülhetne fel, hogy a felszabaduló vagyon az erre a vagyonra nézve várományi jogukat elveszítő összes várományosok között osztassék fel és pedig abban az arányban, amily arányban áll egymáshoz az egyes várományosok utódlási lehetőségének matematikai valószínűsége. Ez az elv azonban szigorú következetességgel megvalósításában oly kicsiny töredékek képzéséhez vezetne, amelyek nemcsak gazdaságilag volnának életképtelenek, hanem amelyek túlmennének a gazdasági oszthatóság határain is. Az utódlási sorrendben távol álló oldalági várományosok túlnyomó részének utódlási valószínűsége oly csekély, hogy az csak igen kis törtszámmal volna kifejezhető és a felszabaduló földbirtok felosztásánál csak a gazdasági oszthatóság szempontjainak teljes mellőzésével volna figyelembe vehető. Ennélfogva alig képzelhető gyakorlatilag más megoldás, mint az, hogy a törvény a felszabaduló vagyonban részesedést a várományosok egy részére korlátozza és ezt a vagyont azoknak juttassa, akiknek azt maga az alapító is elsősorban szánta, illetőleg akiknek a felszabaduló vagyonban részesítése az alapító feltehető szándékának leginkább megfelel: vagyis a legközelebbi várományosoknak, illetőleg azoknak a várományosoknak, akik a jelenlegi hitbizományi birtokoshoz a családi és vérközösségben a legközelebb állanak. Ezek pedig : az első várományos, a hitbizományi birtokos ivadékai, testvérei és ezek leszármazói. Igaz ugyan, hogy a leányi vadékok, ha utódlási joggal egyáltalában fel vannak ruházva, a hitbizományi alapítólevelek rendelkezései értelmében rendszerint csak a fiágak kihalása után kerülhetnek sorra. Felette kétséges azonban, hogy az alapító, ha a hitbizományi kötöttségnek jogszabállyal megszüntetésével számolt volna, a hozzá vérségi kötelékben közelebb álló leányivadékokat a felszabaduló vagyonban részesítésnél a távolabb álló fiágak mögé sorozta volna ; ellenkezőleg a fiágak kedvezményezése nyilván csak azon a feltevésen nyugszik, hogy a vagyon hitbizományként együtt marad. A javaslat ennélfogva a felszabaduló vagyonban részesítésnél nem tesz különbséget fiú- és leányivadékok közötte feltéve, hogy az alapítólevél őket várományosi joggal egyáltalán felruházta. Ennek az elgondolásnak az alapján a javaslat a felszabaduló vagyonban részesedő várományosokat három csoportba sorozza, amely csoportoknak a felszabaduló vagyon 2 / 5 : 2 / 5 : 1 / 5 arányban jut. Az első csoportba tartozik az első várományos, a második csoportba a hitbizományi birtokos ivadékai, a harmadik csoportba pedig a hitbizományi birtokos testvérei és azok ivadékai. A második és harmadik csoportba tartozók egymás közt a törvényes öröklésnek megfelelő szabályok szerint osztoznak : vagyis törzsenkint a képviseleti elv szerint úgy, hogy a közelebbi ivadék kizárja a távolabbit s a kiesett jogosultat ivadékai törzsenkint képviselik. Azt, hogy ki a részesedésre jogosult várományos, nem a törvény életbelépése időpontjában, hanem a részesedés megnyílása időpontjában (18. §.), rendszerint tehát a jelenlegi hitbizományi birtokos halála időpontjában fennálló helyzet szerint kell megítélni, mert a felszabaduló vagyon csak akkor kerül a jogosult várományosok között felosztásra. Az egyes csoportokra eső hányadok természetesen csupán eszmei részek s a részesedésre jogosultak között a felszabaduló vagyonra nézve jogközösség (communio incidens) támad, éppúgy, mint a törvényes örököstársak között mindaddig, amíg az az érdekeltek ezt a jogközösséget egyességgel meg nem szüntetik vagy a bíróság határozata azt meg nem szünteti (17. és 18. §.). Magánjogunk általános szabályaival összhangban a javaslat az élő várományosokkal egy tekintetbe veszi a részesedés megnyílása időpontjában (18. §.) már megfogant méhmagzatot is arra az esetre, ha élve születik meg.
