Képviselőházi irományok, 1935. I. kötet • 1-31. sz.
Irományszámok - 1935-8. Törvényjavaslat a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó 1929. évi varsói nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről
66 8. szám. tárgyában, amely a légi közjogi és közigazgatási kérdéseket rendezi. Ez az egyezmény még a háborús eszmekörben született meg és ezért eredetileg a volt központi hatalmak elszigetelésére irányult, de később az egyezménynek ezek a rendelkezései módosultak. Nemsokára napirendre került a légi fuvarozásra vonatkozó magánjogi szabályok egységesítése is, aminek hiánya a légiforgalom fejlődésével mindinkább érezhetővé vált. A francia kormány tette meg ebben az irányban a kezdeményező lépést s meghívására 1925-ben Parisban ült össze az első nemzetközi légi magánjogi értekezlet, amely feladatául tűzte ki a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó szabályok megalkotását és nemzetközi egyezménytervezetet dolgozott ki a légi fuvarozó felelősségéről, amely azonban nem került aláírásra, mert egyes államok a szöveg újabb átdolgozását tartották szükségesnek. Ez a nemzetközi értekezlet elhatározta még azt is, hogy a légi magánjog egységes nemzetközi szabályozásának előkészítésére állandó bizottságot alakít, amelyben az államok szakértői foglaljanak helyet. Ezt a határozatot az államok kedvezően fogadták és miután legtöbb állam kijelölte szakértőit, a bizottság ( »Comité International Technique d'Experts Juridiques Aériens« név alatt megalakult és továbbfolytatta a párisi nemzetközi értekezleten megkezdett munkálatokat. A szakértő bizottság átdolgozta a légi fuvarozó felelősségére vonatkozó eredeti egyezménytervezetet, ezenkívül a légi fuvarlevélre vonatkozólag is tervezetet készített, majd egybefoglalta ezt a két tervezetet és az egyes államok elbírálása alá bocsátotta. 1929. évi október hóban a lengyel kormány meghívására Varsóban ült össze a második nemzetközi légi magánjogi értekezlet, amelyen Magyarország is képviselve volt s amelynek tárgysorozatára ennek az egyesített egyezménynek tervezete volt kitűzve. Ezen az értekezleten 32 államnak képviselői vettek részt és részletesen megvitatták az egyezménytervezetet és azt újabb átdolgozás után 1929. évi október hó 12-én 13 államnak, majd az aláírásra kitűzött záros határidő alatt még további 10, összesen tehát 23 államnak képviselői alá is írták. Magyarország az egyezményt nem írta alá, mert némi eltéréseket tartalmazott a fennálló magyar jogtól és bizonytalan volt, vájjon a légi magánjogra vonatkozó ezt az első egyezményt kellő számú aláíró állam meg fogja-e erősíteni, tehát tételes nemzetközi joggá fog-e válni. Az egyezmény ugyanis 37. cikke értelmében csak akkor lép hatályba, ha öt állam megerősítette. Az aláírás óta eltelt idő alatt azonban az aláíró államok közül Brazília, Csehszlovákia, Franciaország, Jugoszlávia, Lengyelország, Lettország, Nagybritannia és Észak-Írország, Németalföld, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Uniója az egyezményt már megerősítették és ahhoz az Amerikai Egyesült Államok, India és Mexikó is csatlakoztak. Az egyezmény — 37. cikkének rendelkezései folytán — az ötödik megerősítő okirat letétbehelyezését követő kilencvenedik napon, 1933. évi február hó 13-án a megerősítő államok között életbe is lépett, jelenleg pedig már az említett összes államok között hatályban van. Ilyen előzmények után a magyar kormánynak újabb megfontolás tárgyává kellett tennie azt a kérdést, vájjon a már hatálybalépett egyezményhez csatlakozzék-e. A magyar kormány a. csatlakozás mellett foglalt állást a következő megfontolás alapján. Az egyezmény az előadottak szerint már tételes nemzetközi jog, ezért
