Képviselőházi irományok, 1931. XII. kötet • 812-886., I-VIII. sz.

Irományszámok - 1931-886. Törvényjavaslat az orvosi kamarákról és az orvosi gyakorlatról

542 SS6. szám. A törvényhozásnak és kormányzatnak tehát számolnia kell azzal a ténnyel, hogy a gyakorlatra jogosított orvosok jelentékeny részének munkaterületet nem biztosíthat ; az állampolgárok túlnyomó többségének gazdasági helyzete azonban kizárja azt is, hogy a szabad kereseti pályán működő orvosok társadalmi helyzetüknek megfelelő megélhetéséről a magánorvosi gyakorlat keretei között gondoskodhassék. Az orvosi érdekképviselet kiépítését a szabad kereseti pályán működő és magángyakorlatot folytató orvosok anyagi és kari helyzete is halaszthatatlanná teszi. A négy egyetemen a felvehetők számának korlátozása mellett is olymérvű orvosképzés folyik, hogy az orvosok száma Magyarországon kezdi meghaladni az ország felvevőképességének felső határát és az utánpótlásnak a kiesésnél nagyobbmérve következtében az orvosi pálya túlzsúfoltságának veszedelme évről-évre nő. Magyarországon a gyakorlatra jogosított orvosok száma jóval meghaladja a 8.OOO-et, tehát átlagban 1.000-en aluli számú lakosra esik egy orvos; Budapest székesfővárosban pedig — az orvosok számának az ország területén egyenetlen megosztása következtében—• kb. minden 239 lakosra esik orvos. Tájékozásul említem, meg azt, hogy a hasonlíthatlanul kedvezőbb gazdasági helyzetben levő és magasabb művelődési szintet felmutató Nagy-Britanniában egy orvosra 1069 lakos esik, Londonban 995, a Német-Birodalomban 1237, Berlinben 700, Franciaországban 1596, Párizsban 630, a szomszéd államok közül a Csehszlovák Köztársaságban 666, Prágában 533, Romániában 2789, Bukarestben 439. Ausztriában ugyan alacsonyabb az országos arányszám, mint Magyarországon, Bécsben azonban 520 lakosra esik egy orvos, tehát itt az orvosi pálya túlzsúfoltságának veszélyeit az orvosok arányosabb eloszlása némileg ellensúlyozza. Ez a szomorú helyzet azután az orvosok között a lét érti harcnak olyan fokát fejleszti ki, amely nemcsak az egyes orvosok megélhetésére és az orvosi kar tekintélyére, hanem az ország közegészségügyére is aggályos, sőt veszedelmes következményeket vonhat maga után. Egyes orvosok olyan magatartást tanúsíthatnak, amely az orvosi tekintélybe ütközik, olyan működést fejthetnek ki, amely kartársaik megélhetését veszélyeztetheti, összeköttetéseik révén állásokat és jövedelmeket halmoznak akkor, amikor az orvosok túlnyomó többsége a megélhetés legsötétebb gondjaival küzd. Mindezeknek a büntető jogszabályokba nem ütköző cselekvéseknek és magatartásoknak megszüntetésére ez időszerűit nincs mód, mert a hatóság velük szemben tehetetlen, az orvos pedig a szabad orvosi egyesülések joghatósága alól egyoldalú akaratelhatározással kivonhatja magát. Veszedelmeket rejt azonban magában ez a helyzet a közönségre is: egyes orvosok az orvosi hivatás gyakorlásában olyan mulasztásokat követhetnek el és olyan üzelmekre vetemedhetnek, amelyek büntetőjogilag nem büntethetők, azonban a néperő és a közerkölcsök aláásására alkalmasak és egyes állampolgároknak helyrehozhatatlan károkat okozhatnak. Mindezzel szemben úgy az államhatalom, mint az orvosok magas erkölcsi színvonalon álló nemes hagyományokat ápoló, szinte kizáró többsége nem járhat el. Éppen az orvosi pálya túlzsúfoltsága és a lakosság széles rétegeinek rossz anyagi helyzetéből következőleg, de a társadalombiztosítás széles néprétegekre való elkerülhetetlen és szükségszerű kiterjesztése következtében is olyan jelenségek fordulnak elő, amelyek az orvosi hivatási érdekképviselet sürgős megvalósítását indokolják. > ;\-. II. Az orvosi érdekképviselet szükségét olyan államok is belátták, amelyek sokkal kedvezőbb helyzetben vannak. -