Képviselőházi irományok, 1931. IX. kötet • 688-723. sz.

Irományszámok - 1931-713. A képviselőház közigazgatási és közjogi bizottságának együttes jelentése "a Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930:XVIII. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosításáról" szóló 709. számú törvényjavaslat tárgyában

713. szám:' 325 Az egyik az, hogy az eredeti szöveg szerint az üzemi választmány az elnökön felül hat tagból áll; ezzel szemben az új szöveg szerint az üzemi választmány tagjainak száma az elnökkel együtt lesz : hat. A másik különbség az, hogy amíg az eredeti szöveg szerint az üzemi választmány elnökét és helyettesét a polgármes­ter a törvényhatósági tisztviselők sorából jelölte volna ki, addig az együttes bizottság szövege szerint az elnököt és helyettesét a polgármester az üzemi választ­mánynak a törvényhatósági bizattság tagjai sorából választott tagjai közül fogja kijelölni. Ezt a változtatást az együttes bizottság az üzemi választmány vélemény­nyilvánító feladatkörére való tekintettel találta indokoltnak. Végül harmadik különbség az, hogy amíg az eredeti szöveg szerint a két külső szakértőtagot a polgármester jelölte volna ki, addig az új szöveg szerint a két külső szakértőtagot is a törvényhatósági bizottság fogja választani, azonban úgy, hogy az egyikre nézve a polgármesternek legyen kijelölési joga. Bár az együttes bizottság a (2) bekezdés új szövegében az üzemi választmány szervezetéből a tisztviselő-elnököt kihagyta, mégis úgy találta, hogy az üzemekkel foglalkozó törvényhatósági tisztviselők közreműködését az üzemi választmányok nem nélkülözhetik, ezért a szakasz (5) bekezdését azzal egészítette ki, hogy az üzemi választmány ülésén az üzem szerint illetékes ügyosztály vezetőjének is tanácskozási joga van. A (s) bekezdés hetedik sorában előforduló »adhatja« szót az együttes bizottság szabatosság okából »adja« szóra változtatta át, A (10) bekezdésnél az együttes bizottság kifogásolta, hogy az eredeti szöveg kötelezően írta elő azt, hogy a nem kereskedelmi társaság alakjában működő üze­mek felett a belügyminiszter a felügyeleti jogkörét kormánybiztos útján gyako­rolja. Az együttes bizottság ezt a kötelező rendelkezést feleslegesnek tartotta és elegendőnek ítélte, hogy a törvény csak lehetőséget adjon a belügyminiszternek arra, hogy a felügyeleti jogát kiküldöttje útján gyakorolhassa. Ehhez képest a (9) bekezdést ennek megfelelően szövegezte át. Kifogásolta továbbá az együttes.bizott­ság a »kormánybiztos« megjelölést is, e helyett helyesebbnek találta a »miniszteri biztos« megjelölést és ezért úgy határozott, hogy a (io)-—(14) bekezdésekben a »kor­mánybiztos« szó »miniszteri biztos«-ra igazíttassék ki. A (13) bekezdés szövegében az együttes bizottság feleslegesnek találta, hogy miniszteri biztos a törvényhatósági bizottság határozata ellen is óvást emelhessen, ezért a szövegből a »törvényhatósági bizottság« szavakat törölte. Továbbá ugyané bekezdés utolsóelőtti és a (i*) bekezdés negyedik sorában előforduló »intézkedés« szó elé — nagyobb szabatosság kedvéért — az együttes bizottság a »tervezett« szót iktatta be. A (u) bekezdés eredeti szövegének utolsóelőtti sorában leírási hibából eredő »társasággal« szót az együttes bizottság »polgármesterrel« szóval cserélte fel. A 22. (régi 20.) §-hoz. Az (1) bekezdés szövegével kapcsolatban az együttes bizottság szükségesnek találta, hogy a nem kereskedelmi társaság alakjában működő üzemhez a polgármester által alkalmazott üzemvezetők alkalmazási szer­ződéséről a törvényhatósági bizottság is tudomást szerezzen. Ezért úgy határozott, hogy az (1) bekezdés végére az a rendelkezés vétessék fel, hogy az alkalmazási szerző­dést a polgármester a törvényhatósági bizottság közgyűlésének bemutatni köteles. A (3) bekezdésnek első sorából az együttes bizottság az »üzemvezető és egyéb« szavakat, ötödik és hatodik sorából az »üzletszerűen« szót törölte; a bekezdésnek az üzemi alkalmazottak mellékfoglalkozására vonatkozó rendel­kezését pedig az együttes bizottság félreértések elkerülése végett szükségesnek találta kiegészíteni azzal, hogy a mellékfoglalkozás alatt érteni kell a nyilvános szám­adásra kötelezett vállalatoknál viselt igazgatósági és felügyelő bigott sági tagságot is.

Next

/
Thumbnails
Contents