Képviselőházi irományok, 1931. IX. kötet • 688-723. sz.

Irományszámok - 1931-713. A képviselőház közigazgatási és közjogi bizottságának együttes jelentése "a Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930:XVIII. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosításáról" szóló 709. számú törvényjavaslat tárgyában

713. szám. 323 A 12. (régi 10.) §-hoz. Ez a szakasz lényegében a régi 9. §. (2) bekez­désében és a régi 10. §-ban foglaltakat tartalmazza. Változás főleg annyiban van, hogy az új szöveg szerint a számszék számvevőségi személyzete is a számszék külön személyzetéhez tartozik és ehhez képest ez a személyzet is teljesen függet­len lesz az önkormányzattól. Az (1) bekezdésben felvett azzal a rendelkezéssel, hogy a számszék személyzetét a számszék feladatának ellátásához feltétlenül szükséges számban kell összeállítani, az együttes bizottság a létszám megállapí­tása tekintetében kívánt korlátot szabni. A 13. (régi 11.) §-hoz. Az I. rész {2) bekezdésében az együttes bizott­ság azt a változtatást tette, hogy az állatorvosokat nem a főpolgármester, hanem a polgármester nevezi ki. Az eredeti szöveg (2) és (u) bekezdése ugyanis az állat­orvosok kinevezését megosztotta a főpolgármester és a polgármester között ; ezzel szemben az együttes bizottság helyesebbnek tartotta, hogy az állatorvosok alkalmazása egy kézben : a polgármesternél összpontosuljon. A (3) bekezdést az együttes bizottság átszövegezte abból a célból, hogy a ké­sőbbi esetleges szervezeti változások esetén a műszaki szolgálatban álló tisztviselők alkalmazása — a legalsó fizetési osztályba sorozott állások kivételével — minden­ben a fogalmazói karhoz tartozó állások betöltési módjához igazodjék. Az (5) bekezdést az együttes bizottság úgy módosította, hogy a főszámvevő kivételével, akit a törvényhatósági bizottság választ, a számvevőségi kar többi tag­ját nem a polgármester, hanem a főpolgármester nevezi ki. Ez felel meg az alap­törvény rendelkezésének, amelyen az együttes bizottság változtatni nem kívánt. A (8) bekezdés végére folytatólag az együttes bizottság a következő mondatot vette fel: »Az előterjesztett közigazgatási bírósági panaszt a jogorvoslati határidő letelte után 48 óra alatt fel kell terjeszteni a közigazgatási bírósághoz, amely soron­kívül, de legkésőbb a panasz beérkezésétől számított 30 nap alatt dönt.« Ezeknek a határidőknek a beiktatásával az együttes bizottság a polgármester hivatali műkö­désének mielőbbi megkezdését és ezzel az ügymenet zavartalanságát kívánta biz­tosítani. Ezt a célt szolgálja a (9) bekezdésben megállapított 45 napi határidőnek 30 napra való leszállítása is. A szakasz II. része (13) bekezdésének utolsóelőtti sorában előforduló »nevelő­személyzet« szó után a bizottság a következő szövegrészt iktatta be: »még pedig az igazgatókat a közoktatásügyi szakbizottság meghallgatásával,«. Szükségesnek tartotta ugyanis azt, hogy az igazgatók kiválasztásába, a közoktatásügyi szak­bizottság is bekapcsoltassék. A (14) bekezdésben az együttes bizottság azt a változtatást tette, hogy a kór­házi orvosok kinevezését is a főpolgármester kezébe adta át. Ezek az orvosok ugyanis éppen úgy rendes fizetési osztályba sorolt állást töltenek be, mint a fer­tőtlenítő intézeti orvosok, akiknek alkalmazása az eredeti szöveg szerint is a főpolgármester hatáskörébe tartozik. A (ie) bekezdés utolsóelőtti sorában előforduló »és« szó után következő szö­vegrészt az együttes bizottság a bekezdés végéig törölte és helyébe a következő szöveget vette fel: »a nem kereskedelmi társaság alakjában működő üzemeinél lévő összes állásokat a polgármester tölti be, azonban egyes állásokra nézve az alkalmazás jogát a törvényhatósági bizottság szabályrendelettel az intézet, köz­intézmény, közmű, illetőleg üzem vezetőjére is átruházhatja.« Az együttes bizott­ság ezt a szövegezést egyrészt szabatosabbnak tartotta, másrészt módot kívánt nyújtani a törvényhatósági bizottságnak arra, hogy a kisebb állások betöltésétől a polgármestert mentesítse. A III. rész (19) bekezdését a bizottság törölte és helyébe a következő szöveg-' részt vette fel: »(19) A polgármester azokat az ideiglenes alkalmazottakat, akiknek 41*

Next

/
Thumbnails
Contents