Képviselőházi irományok, 1931. IX. kötet • 688-723. sz.
Irományszámok - 1931-709. Törvényjavaslat a Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 19301:XVIII.törvénycikk egyes rendlekezéseinek módosításáról
248 709. szám. A jogi képesítésű tisztviselőkre vonatkozólag ezt a kiegészítést az teszi szükségessé, hogy a számszéknek a jövőben az igazgatón és helyettesén felül a javaslat 9. §-a szerint a szükséghez képest más jogi képesítésű tisztviselői is lesznek. Gondoskodni kell tehát arról, hogy ezek a tisztviselők ugyanazzal a képesítéssel rendelkezzenek, amelyet az alaptörvény a számszéki igazgatótól és helyettesétől megkíván. A számszék ellenőrző működésében főleg az üzemekkel vonatkozásban különös jelentősége van a- könyvvizsgálatoknak és ezért a javaslat 9. §-a úgy intézkedik, hogy a számszéki igazgatónak megfelelő képesítésű könyvvizsgálók is rendelkezésére álljanak. Kézenfekvő volt, hogy ezeknek a könyvvizsgálóknak a képesítésére az 1930 : V. t.-c. 73. §-ában kapott felhatalmazás alapján kiadott 45.000/1931. és 14.000/1932. I. M. számú rendeletekben a hites könyvvizsgálókra megállapított rendelkezéseket alkalmazzuk, hogy ezáltal a számszék működésében ebben a vonatkozásban is a teljes szakszerűséget biztosítsuk. A műszaki tisztviselők képesítése felől a szakasz nem tartalmaz intézkedéseket. Oka ennek az, hogy az 1883 : I. ,t--c. 10—12. §-ainak a rendelkezései, amelyek a műszaki személyzet képesítését szabályozzák, a számszék műszaki személyzetére külön rendelkezés nélkül is kiterjednek. Ezen túlmenőleg pedig nem lehet előre megállapítani azt, hogy az egyes állások betöltésénél építészmérnöki, gépészmérnöki, kultúrmérnöki, bánya- vagy erdőmérnöki vagy egyéb szakra minősítő mérnöki oklevelet kell-e megkívánni, miután ezt csak a szükségesség határozhatja meg, amit a javaslat 9. §-ának (2) bekezdése pontosan abban jelöl meg, hogy »a számszéki igazgató részére a székesfőváros gazdálkodása minden ágának megvizsgálására elegendő szakértő álljon rendelkezésre.« A 13. §-hoz. A törvényjavaslat 13. §-ának (1) bekezdése a törvényhatósági bizottság választása alá eső állások közül a polgármester, az alpolgármesterek és a tiszti főügyész választásánál a kijelölés jogát meghagyja továbbra is a kijelölő választmánynál, a többi tisztviselői állások betöltésénél pedig a választást a polgármester jelöléséhez köti. Már az 1930 : XVIII. törvénycikk szükségét látta annak, hogy a polgármester döntő befolyást kapjon munkatársainak kiválasztásában és ezért úgy rendelkezett, hogy a legalacsonyabb fizetési osztályt követő két fizetési osztályba sorozott állásokat a polgármester tölti be. A törvény ezzel a tisztviselőknek a közszolgálat szempontjából és szakszempontból egyaránt helyes kiválogatását kívánta biztosítani. Okszerűen következik ebből azonban az is, hogy ha indokolt ezeknek a szempontoknak érvényesülése az alsóbb tagozatokban, úgy kétszeresen indokolt, hogy a magasabb állások betöltésénél is figyelemmel legyünk ezekre a szempontokra. Ez a magyarázata annak, hogy a javaslat a törvényhatósági bizottság betöltése alá eső állásoknál •— az alpolgármesterek és a tiszti főügyész kivételével — a kijelölés jogát a polgármesterre ruházza át. Mindezeken felül a tervezett reformot indokolja az a nagyfontosságú újítás is, amelyet az egyfokú jogorvoslati rendszer bevezetésével alig néhány hónappal ezelőtt az 1933 : XVI. t.-cikk iktatott törvénybe. Amint már ennek a törvénynek országgyűlési tárgyalása során jeleztem, ezt az újítást olyan reformintézkedéseknek kell követniök, amelyek a jogorvoslatok leszorításából: az ügyek nagy tömegének a középfokú hatóságnál való végérvényes befejezéséből származó veszélyt intézményesen ellensúlyozni fogják. Ilyen biztosíték lesz a főváros igazgatásában : a kijelölés és az állások betöltésének új rendszere. A tiszti főügyész állására vonatkozólag a javaslat az eddigi állapotot tartja fenn, vagyis ennek az állásnak a betöltésénél a kijelölés jogát ezentúl is a kijelölő választmány fogja gyakorolni. Ezzel méltányolni kívántam azokat a szempontokat, amelyek a tiszti főügyésznek, mint a székesfőváros jogtanácsosának úgy a köz-