Képviselőházi irományok, 1931. VIII. kötet • 569-687. sz.
Irományszámok - 1931-633. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter jelentése az országgyűléshez az iparfejlesztésről szóló 1931. évi XXI. t.-c. 34. §-a alapján az állami üzemek tárgyában
633. szám. 247 3. A volt m. kir. népjóléti és munkaügyi minisztériumtól vette át a m. kir. belügyminisztérium a kétfúró üzemet. Az üzem két kútfúró felszerelésből áll s ezeket a vízhiányban szenvedő községeknek díjtalanul engedik át artézi és mélyfúratú kutak készítésére. Minthogy az üzem az ország kútfúró szükségletének csak jelentéktelen hányadát elégíti ki s fenntartása ellen az érdekeltség sem emelt észrevételt, másrészt pedig a községek súlyos háztartási viszonyai folytán szükségesnek látszik, hogy az arra rászoruló községekben a kormányzat díjtalanul gondoskodhassék a közegészségügy szempontjából annyira fontos artézi és mélyfúratú kutak létesítéséről, a szóbanforgó üzemet továbbra is fenntartottam. 4. Ugyancsak a m. kir. belügyminisztériumnak a volt népjóléti és munkaügyi minisztériumtól átvett kormányzati feladatköreivel kapcsolódnak össze az állami hadiárva-intézetek. Ezek asztalos, esztergályos, fafaragó, bognár, bőrdíszműves, műszerész, kötszerész, lakatos, kovács, autószerelő, szíjgyártó, telefon- és villanyszerelő, fényező, címfestő és agyagipari műhelyekkel rendelkeznek. A székesfehérvári «Vass József» hadiárva-intézetnek is vannak fém- és faipari, valamint ezekkel kapcsolatos fényező és kárpitos műhelyei, a váci hadiárva-intézetnek pedig cipész, bőröndös, bőrdíszmű és szíjgyártó üzeme. A hadiárva-intézetek műhelyei azonban — véleményem szerint, melyben különben az érdekeltség részéről a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is osztozik — a magánipar érdekeit közelebbről nem érintik, mert á műhelyeknek nevezett intézmények tulajdonképpen tanműhelyek, melyekben az ország a rendelkezésre álló eszközökkel módot kíván nyújtani arra, hogy a hadiárvákból szakképzett iparosok nevelődjenek. A nemzetnek erkölcsi kötelessége is a hősi halottak gyermekeinek jövőjéről való gondoskodás s ha a hadiárva-intézetek felügyeleti hatósága a jövőben még az eddiginél is nagyobb gondot fog fordítani az intézetek fiatalságának elhelyezkedési kilátásaira, — amire nézve megvan a garancia •— a szóbanforgó műhelyek fenntartását senki sem kifogásolhatja, mert azok valóban szociális s egyben oktatási célok szolgálatában állnak. Ezeknek a műhelyeknek fenntartása ellen tehát észrevételt nem tehettem. Mindössze arra nézve intézkedtem, hogy a műhelyek vezetői, illetőleg oktatói saját számlájukra munkát ne vállalhassanak s általában a műhelyek semmiféle olyan munkát ne végezhessenek, melyek a hadiárvák oktatásával a legszorosabb" kapcsolatban nem állnak. Még így is megfontolásra szorul az a kérdés, hogy a tanműhelyekben előállított termékek miképpen értékesíttessenek. Az értékesítés szabályainak kidolgozása érdekében javaslattételre a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökségét kértem fel. 5. Az állami elmegyógyintézetek közül a lipótmezei gyógyintézetnek: szabó, cipész, könyvkötő, lakatos, asztalos, kovács, bádogos és mechanikai: az angyalföldi intézetnek: cipész, asztalos, szabó és lakatos ; a nagykállói intézetnek : cipész, asztalos és női szabó; a gyulai intézetnek pedig cipész, szabó és asztalos műhelyei vannak. Szükségesnek tartom azonban a t. Képviselőház figyelmét felhívni arra, hogy az állami elmegyógyintézetek imént felsorolt műhelyei a szó szoros értelmében nem műhelyek, hanem csupán munkahelyek, amelyeken kizárólag a dolgozni tudó elmebetegeket foglalkoztatják s ez utóbbiak jobbára azokat a bútorokat, felszerelési tárgyakat, stb. javítgatják, amelyek a gyógyintézetek háztartásában szükségesek. E kisebb javítómunkák évi összes értéke is merőben jelentéktelen, s azok az iparnak versenyt egyáltalán nem jelentenek. E munkahelyek fenntartását a hozzájuk fűződő fontos emberbaráti és gyógyítási érdekek indo-